Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - A drámai rögtönzés - A drámai rögtönzés munkája

ki foglal itt majd helyet közületek?" Ez a zsámoly a szinpad. az üres színpad, és a tanítványok a nézők, akiket az üres szinpad várakozással tölt el. A zsámoly vár valakit, aki majd funkciót ruház rá, a közönség vár valakit, aki majd a közönség funkcióját ruházza rá, és ez a valaki közülük való, azok közül, akik várnak. Valakinek közülük önkéntesen el kell határoznia, hogy ráül a zsámolyra. A pantomimus viszonya a közönséghez A tanitvány már a rögtönzés első gyakorlatainál szembe találja magát a pantomimus fő problémájával: a közönséggel való kapcsolattal. - A pantomimus, egyedül vagy csoporton belül, kiszolgáltatja majd magát birájának, a közönség szemének. Ezen túlmenően, a tanítványnak tudnia kell, hogy a testtechnikai munka nem független munka, hogy szó sincs "l'art pour l*art"-ról, hanem az a funkciója, hogy nyújtson valamit másoknak, hogy megteremtse a pantomimus viszonyát a közönséghez. Másrészről, a közönség - figyelmével és koncentrálásával - segíti a pantomimust, támogatja őt, együtt dolgozik vele, amikor tapsol, vagy amikor bírál. A tanítványnak, már tanulmányai kezdetén, meg kell szoknia a közönség kritikus tekintetét. A tanitványnak, a drámai rögtönzés gyakorlatai közben, rá kell találnia eredeti természetére, tiszta lényére, személyisége alapjaira, hogy a technikai gyakorlatok közben egyidejűleg elsajátított formában fejlessze ki azokat. Ehhez a fejlődéshez kollektiv tanura van szüksége. Az egyetlen lehetséges tanú pedig az, aki ugyanezen a fejlődésen megy végig: a tanulótársak. Közös koncentrálásuk támogatja a tanítványt, amikor azért harcol, hogy megkeresse eredeti természetét, hogy megkeresse "én"je összefüggéseit a ránehezedő külvilággal - ezt a külvilágot jelen esetben azok személye sitik meg, akik figyelik őt.