Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - Képzelt testtechnika - A járás

arcok Is uniformizáltak es nélkülözik a személyiség kifejezését. A tömeggel ellentétben, a parádé közelről és távolról ugyanazt a jelenséget nyújtja. Azért vesszük a csoport távlatban járásénak gyakorlatához példaként a tömeget, mert az kifejezésében gazdagabb és változatosabb. Leírási kiválasztunk öt vagy hat növendéket, a többiek a közönség. Ennek az ötnek vagy hatnak az a feladata, hogy mintegy tízszer akkora, egyénekből álló tömeget ábrázoljon. A gyakorlat kezdetén a növendékek szorosan összenyomódott, minden rend nélküli csoportot alkotnak, amelynek egyes tagjai a közönség felé fordulnak. A növendékek, akik közül mindegyik tanulmányozta már az egyéni távlatban járást, ezeket az elveket most majd a kollektiv járásban alkalmazzák. Eközben azonban tekintetbe kell venniük, hogy a tömeg meghatározott egyénekből tevődik össze, ezek mindegyikének saját egyénisége és saját ritmusa van. Ugyancsak tekintetbe kell venniük azt is, hogy az előrehaladó tömegben egyesek nagyokat lépnek, mások kicsiket, hogy egyeseknek lassú a járása, másoknak pedig gyors. Minden tanitvány kezdettől fogva legyen tudatában az általa ábrázolandó személyiségnek és ritmusának, valamint annak is, hogy ezeknek a személyiségeknek és ritmusoknak, a maguk ellentmondásaiban, harmonizálniuk kell az ábrázolt tömeg személyiségével és ritmusával. A feladat tehát az, hogy az egyéni ritmusok között ellenpontot találjunk, a fő ritmust, amely a kollektív jáxás kezdetén uralkodik az őt összetevő egyéni ritmusok fölött. Ily módon kezdetben az arcok és tekintetek is távoliak és személytelenek, az egyéni ritmusok meghatározottak ugyan, de alig észre vehetőek. A csoport lassan kitágul, a mozdulatok megnőnek, az arcvonások pontosabbak lesznek, a személyes ritmusok világosabbakká válnak, felülkerekednek, egyénibbé válnak, egészen addig a pon-