Sz. Szántó Judit szerk.: A pantomim (Korszerű színház 77-78., Budapest, 1965)

JEAN SOUBEYRAN: BESZÉD SZAVAK NÉLKÜL - Képzelt testtechnika - A bot

Elemzési A pantomimus aktiv állásban marad, vagyis az eljátszandó cselekvésre való várakozás állapotában. A láb nem teljesen feszitett, hanem "ugrásra kész". Az egész test könnyedén törekszik előre az objektum felé, amelyet a mimus önmagából teremt majd meg. Most egyik kéz a másik után lerajzolja a botot, a két végét markirozva a térben. Ennek a cselekvésnek kettős funkciója van: a pantomimus megteremti a botot a maga számára és eljátssza a közönségnek is. A mozdulat megteremtette a botot. Hogy nézőmet meg tudjam győzni, először magamnak kell meggyőződni róla, hogy ez a bot mozgatható a térben, hogy ez a tárgy képes térbeli helyzetének változtatására, közben azonban meg kell tartania a formáját, tehát az elhatároló végeit. Megforgatom tehát a vízszintes, magam teremtette botot és megmutatom a nézőnek függőleges helyzetben. A fiktiv bot olyan hosszú, amilyenné a kezek távolsága teszi. Ezt a távolságot a bot mozgatása közben be kell tartanunk. Mozgásban lévő tárgy létezése szempontjából minden körülmények között szükséges feltétel ez. A bot - egymásután bemutatva a vízszintes és függőleges helyzetben - eképpen képzelt közepének tengelye körül mozog. A bot két vége köralakban mozog.Ennek a mozgásnak a keresztmetszete kúpot adna, amelynek csúcsa a test középpontjában lenne. A kup alapját az elképzelt mozgó bot vonala határozza meg. A két kéz eközben állandóan a bot közepe felé irányul, hogy megőrizze e formát. Fennáll még az a természetes nehézség, hogyan sajátítsuk el a változatlan kéztávolság iránti érzéket. Ezt egyrészt a cselekvő tárgy ábrázolandó nagyságának belső elképzelésével érjük el, másrészt pedig bizonyos tudatos mechanikus munkával, amely megadja az izmoknak a fizikai megszokást.