Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

Az atmoszféra

mályos termen, arra gondolok: ezeket az ablakokat az előbb még az utcáról néztem. A szivetrázó segélykiáltás pedig visszhangosan verődik vissza az üres szobákból. "Oda, odarohanni..." A konyha; hatalmas kemence, előtte pedig a festett padlón hatalmas verem, a fedelén fémgyűrűvel. Még észreveszem, hogy egy nőt löknek le a pincébe. Könyörgő hangja kihuny, elhal.Minden erőmből rángatni kezdem a gyűrűt, hogy felemeljem a verem csapóajtaját. Nem, nem enged... Segítséget kell hivni! Itt egy ablak és egy ajtó, kijárat valahová. Kirohanok az udvarra és rémülten érzem, hogy mögöttem bezárult a konyhaajtó, amelyen az imént rohantam ki. Most már én is csapdában vagyok. Az udvart csalán és lapu nőtte be. Zárva a kapu, zárva a kertajtó is. A kertajtó felől két eunuchszerü, rettenetes bácsi jön lassam felém. Világosan látom a szemükből, hogy aki behatolt ennek a szörnyű háznak a titkaiba, élve nem kerül ki innen... Hideg veriték lep el, teljes erőmből üvöltök, de hang nem jön ki a torkomon. Rémülten ébredek és még meghallom tulajdon nyögésemet: kiabáltam álmomban.

Amikor teljesen felébredtem, arra gondoltam: lám ez a Vihar színpadi atmoszférája, jóllehet a szereplők közül senki sem látható, s a ház sem felel meg a Kabanyiháénak - túlságosan sok benne a virág. De a gyilkos üresség, a háznak - ahol fényes nappal kínoznak egy embert - megmerevedett rendje és a börtönt Jellemző titokzatos rémület mégis azt sugallja: ez a Vihar.

A művész szemében sajátos megvilágítást nyer minden esemény, amely műalkotás alapjául szolgálhat. Ez a megvilágítás lehet hideg és bágyadt, izzóan éles, ködösen szétfolyó vagy akár feketébe hajló sötét.

így merült föl Szurikov festő szeme előtt A sztrelecek kivégzésének borongós, hideg reggele... így Repin előtt a rekkenő hőségü Körmenet. Amikor a rendező Gogol Revizorját olvassa,képzelete a cselekményt poros, szinte kifakult,- 74 -