Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)
Bevezető
De van a rendezésben ellentétes álláspont is. A szinházi zeneszerző, a díszlettervező, a szinész, a jelenet beállítása - mindezek csupán szinek a rendező által alkotott kép szolgálatában. A rendező szabadságát senki sem korlátozza: sem a drámairó, aki darabjával csupán alkalmat nyújt az előadás megteremtésére, sem a színész, akit a rendező megfoszt mindennemű alkotó önállóságától. A rendező ilyesfajta diktátori "szabadsága" kizárja a kollektiv alkotás lehetőségét és óhatatlanul művészi önkényhez vezet. Az előadás már természeténél fogva olyan műalkotás, amelyet az egész szinházi együttes hoz létre, s e kollektíva egész munkája a befejezett drámai mű, vagyis a színdarab alapján válik lehetővé. Az előadás mint művészi egész beérésének többsiku bonyolultsága önmagában kizárja, hogy az alkotói kollektíva valamelyik tagja bárminemű erőszakot alkalmazhasson a többiekkel szemben. Ezért a rendezői diktatúra a színházban mindenkor az egocentrizmus és a sajátos magamutogatás következményeként nyilvánul meg. Az érett rendező tudását mindenkor az a törekvés és hozzáértés jellemezte, hogy saját gondolatait főleg a szinész művészetén keresztül fejezze ki. Az a rendező, akinek művészete önállótlan, akinek alkotó képzeletét guzsbakötik a színészek, végső fokon nem érti meg a szinpadmüvészet lényegét, amely a teljesen különböző egyéniségek kölcsönhatásának elvein alapszik. Ha a színházban az egyik művész akárcsak viszonylagos erőszakot alkalmaz is a másikkal szemben,ez a legjobb ecetben nem-szerves előadást eredményez,ahol a szinész, a zeneszerző, a díszlettervező művészete elszigetelten, elválasztottan,mechanikusan helyezkedik el egymás mellett.ahelyett, hogy egységes, teljes szinpadi műalkotásban olvadna össze.- 17 -
