Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

Bevezető

végzését. Ugyanakkor követnie is kell a szinész akaratát és irányítania is, mégpedig anélkül, hogy ebből erőszak érződnék. Értenie kell hozzá, hogy nem sértő módon, hanem szeretettel, barátian csipkelődjék: nézze csak, mi jön ki ebből? Hát ezt akarta? - hogy a szinész saját szemével megláthassa önmagát, akárcsak a tükörben,..

A szervező-rendező bevonja látókörébe az előadás minden elemét, miközben a színészek alkotását állitja előtérbe s azt a teljes környezettel együtt harmonikus egésszé olvasztja."

Ilyen alaposan és széleskörűen értelmezték a modern szovjet rendezés feladatait a mi zseniális rendezőink,a moszkvai Művész Színház megalapítói.

Mostanában, amikor a rendező művészi önállóságáról beszélnek, olyan karmesterrel szokták összehasonlitani a rendezőt, aki eredeti módon tolmácsolja a zeneszerző müvét és a nagy szimfonikus zenekart összhanghoz és a zenei kép egységes feltárásához vezeti.

Ezzel az elgondolással szemben két, egymással merőben ellentétes nézet áll.

Egyfelől egyesek úgy vélik, hogy a rendező alkotói lehetőségeit a drámairó és a szinész korlátozza.

S mi valóban ismerünk olyan rendezőket, akik azt tartják fő feladatuknak, hogy a darab szövegét tolmácsolják és segítsenek a szinésznëc a színpadi közérzet "elemeinek" elsajátitásában.

Bármilyen eredményeket érjen is el a pedagógus-rendező a színésznél: ha nincsenek ötletei és tudása hozzá, hogy az egyénit alávesse az egésznek, akkor sohasem fog művészileg teljes előadást megalkotni. Az ilyen esetek zömében a rendezés a darab elmondásához, vagyis kiszerepezett elmeséléséhez vezet.

+Nyemirovics-Dancsenkó: A múltból. Állami Szépművészeti Kiadó M. 1938, 129. old. oroszul- 16 -