Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

A díszlettervező

fejezi ki a diszlet ugyanazt a hangulatot és ugyanazt a ritmust, amelyben a szereplők élnek.

De meg kell itt mondanom, hogy az egyfajta és azonos jellegli szinek halmozása és sUritése mind a színházban,mind a festészetben egyhangúsághoz vagy a művészi irányzat durva eltorzításához vezet.

Perov, amikor a Halottklsérőket. festette, az egész tájat alárendelte a parasztcsalád emberi bánatának: téli fagy, amely összecseng az elárvult család szivét markoló faggyal, a görbe lovacska és végül a mindenkit nyomasztó, súlyos és komor ég. Itt az embereket nem lehet elszakítani az őket körülvevő természettől,de ebben az egységes kicsengésben a művész, az élet igazságához híven, elől egy fényes csikót hagy az égen, amely részben reménysugár az elárvult család számára, de ugyanakkor kiemeli a ló sötét körvona - lait és a bánattól földresujtott, sötétkendős asszony alakját.

Az igazi nagy művészet a festészetben is, a színházban is többsiku és mély.

A klasszikus festészetben sok ragyogó példát találhatunk a táj és az ember, a környezet és az esemény meghökkentő összhangjára vagy pedig a kettő éppoly meglepő kontrasztjára.De mindezek a példák éppen a bennük rejlő egység révén izgalmasak és meggyőzők számunkra. A festőnek ahhoz, hogy a nézőben izgalmat keltsen, jól kell ismernie mindezeket a törvényeket, utána pedig esetleg éppen meg kell feledkeznie róluk, hogy ne jelentkezzenek túlságosan durva formában.

A színház vonatkozásában mindent a díszlettervező és a rendező magasrendü kultúrája, Jóizlése és művészi tapintata dönt el.

Ha ezek a tulajdonságok nincsenek meg bennük, akkor a néző legtöbbnyire az olcsó szimbólumok birodalmában találja magát, ahol ugyan mindent szemléletesen megmutatnak, de izgalmat semmi sem kelt benne.- lo4 —