Popov, Alekszej: A színjáték művészete - Korszerű színház 18-19. (Budapest, 1960)

A díszlettervező

A díszlettervező munkája akkor kelt erős, mély benyomásokat, ha tehetsége és vérmérséklete beleilleszkedik a színház valamennyi alkotóerejének, elsősorban a szinészegyüttes erejének közös medrébe és ebben az irányban halad előre.

És ennek megfelelően a díszlettervező, csakúgy, mint a színészek, "üresjáratban" kezd dolgozni, ha nem ragadja őt magával a színdarab érzelmi "magja", ha nem a drámairó nyomában halad, hanem a színdarabtól független, festői kompozícióinak "szabad" és csak saját számára kellemes megvalósítására törekszik.

Csak az a színpadkép jó, hűséges és magávalragadó, amely egységbe foglal minden szereplőt, a színpadi élet valamennyi ritmusát, az előadást átitató hangok és zajok összességét, legyen bár a cselekmény színhelye gyári üzemrész, erdő vagy lakószoba. A díszletre nemcsak a nézőknek van szükségük, hanem a színészeknek is. Nemcsak a nézők, hanem a színészek képzeletét is izgalomba kell hoznia, túl kell ragadnia a kézzelfogható hatásokon. A szinész számára elengedhetetlen, hogy behatoljon a díszlettervező képi látásmódjába és beleszokjék a színpadon megjelenő tárgyak világába - hiszen itt fog majd élnl-létezni az általa megtestesített alak.

De milyen gyakran szorítják vissza és korlátozzák a színházban a néző képzeletét; semmi sem izgatja fel és nem ragadja túl fantáziáját a színpad portáljának keretein. A szobát úgy építették meg, hogy "teljesen ott áll előtte"; a nézőt megfosztották a lehetőségtől, hogy szabadjára engedje gondolatait és megpróbálja elképzelni,hogyan is folytatódik a szoba a láthatóság határain túl. Az oszlop tekintélyesnek akar látszani, de közben véget ér a portál alatt, az erdőt valóságos falnak építették meg, s a néző képzeletének nincs lehetősége, hogy kiszabaduljon a dobozból, amelybe egy unott és unalmas díszlettervező szorította bele. A díszlettervezőből áradó unalom mindenki mást is el- lo5