Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)

Csőpostalevél egy drámaíróhoz

Miért épp Pichette? - kérdezte ön tőlem. De kell-e immár más magyarázat?

Pichette vitán felül rendelkezik a azó adományával, a ritmusérzékkel, egyazóval a prozódiai intuícióval. Nyelvének, akárcsak a Claudelénak, megvan az a mágikus ereje, amelynek egysége a szótag.

És ha ez igy van, mit érdekel engem, hogy időtálló lesz-e alkotása. Ha vannak is gyengeségek a Nucleában. a mü erényein, úgy vélem, mások is okulnak majd. Ugyanez volt a helyzet a XVIII. század elejének tragédiáival;egy elkerülhetetlen csoda folytán Corneille okult belőlük.

Európa és az európai szinház nehezen viseli a civilizáció húsz évszázadának terhét. Csak Franciaországban hány különféle forma létezett a XII. század óta! A Pichette-szerü legények feltűnése mindig újra és újra szakítást vált ki. Ennek eredményét talán mások aknázzák majd ki. De mindenekelőtt nem a szakítással kell-e kezdeni ?

Amikor Pichette-et az első francia tragédia /a Cid/és az egyik legéleterősebb francia vígjáték /a Fösvény/ között mutattuk be,egy nagy romantikus dráma /Kleist Hombural hercege/ mellett, mi színészek csak hivatásunknak tettünk eleget.

Minden hátsó gondolat nélkül üdvözli,

Jean VILAR

Utóirat. - Nem szeretném befejezni ezt a levelet úgy, hogy ne szóljak két szót a Fösvényről.

Amikor egy kritikus szemére vetette Jouvet-nak, hogy nem tartotta tiszteletben Molière szándékait, ő igy felelt: "Telefonáltál neki?" Sajnos, a POQuelin 00-00 nem válaszol.

Mikor egyesek felhördülnek, hogy a TNP Fösvény-előadása nem volt elég tisztelettudó, azt hiszem, jogunk van megkérdezni: mit kellett volna tiszteletben tartanunk? Talán Moliére-t? De vajon ő maga olyan tisztelettudó volt-e? Nézzünk csak egy kicsit utána.- 65 -