Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)

Levél az igazgatóhoz

Ha ön szerződtetett egy fickót, aki, a színháztörté­net javára és megújítására, olyan előadást hozott létre, amely nem csupán eredeti, de sokhelyütt egyenesen meghök­kentő és túlárad a "déjà vu" szabályain - leállitja-e ön ezt a munkát, ezt az alkotást? Itt már nem a saját szemé­lyes Ízléséhez, józan eszéhez kell folyamodnia, mert ezek­nek itt már nincs szavuk. Itt az ön bizalmára van szükség. Ez a rendezés, amelyet kezdetben csak néhányan értenek majd meg, egy még bizonytalanul mozgó nemzedék első gesztusa. És a közönség, néhány napos habozás után, talán elfogadja és szentesit! majd. Az igazat megvallva és egyben befejezé­sül: nem tudom, vajon az állampolgári boldogság nélkülözhe­­ti-e a szabadságot, de hogy a művésznek mindennapi, állandó szükséglete, efelől bizonyos vagyok. Avagy: rendezzen hát ön saját maga. Gyakorolja magát türelmesen, szerényen egy felvoná­son. És ha a bemutató estéjén kinevetik, akkor, ha van ön­ben némi fogékonyság és tehetség, megérti, miért vállalják legtöbben közülünk - legyenek ügyesek vagy ügyetlenek, te­hetségesek vagy tehetségtelenek - szívesebben, hogy 10.000 frankkal rendezzenek egy darabot, és szabadok maradjanak, semminthogy 500.000 frankkal jobbágyok legyenek. Nagy várakozással üdvözli, J.V. Csőpostalevél Két nappal később Udvarias és békülékeny akartam lenni önnel, és csak ostoba voltam. ön ma is csak bádoggyáros. üdvözli, ezentúl a legmélyebb közönnyel, J.V. /1946/- 81

Next

/
Oldalképek
Tartalom