Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)
Levél az igazgatóhoz
fiú vagy a szőrszálhasogató bürokrata fejével gondolkodik. * Micsoda szerencse! Mert különben rendezője az ön megkerülésével dolgoznék. Csak egy kívánsága lenne: hogy önt messze tudja a színpadtól vagy a próbateremtől. De mivel ön hozzáértő ember, könnyűszerrel belátja, hogy a mü megvalósítójának, s az ő képzeletének, türelmének, néha renyhe ihletének teljes szabadság kell. Ha vannak önnek saját elgondolásai, amelyeket jónak tart, ne kényszeritse rá őket.Soha nem szabad megkerülnie azt a tekintélyi viszonyt, amely az ön által választott embert az egész személyzethez fűzi, mert akkor a mü megvalósításáért folytatott munkán belül két magatartási vonalat létesit. Rendetlenséget teremt, mert egy második rendet hoz létre. Es még ha ez a rend önmagában jó lenne Í3, ilymódon a cél ellenségévé válik. Önnek jogában áll, hogy egy rendezést néhány nappal a főpróba előtt elvessen; de nem szabad közvetlenül kijavítania vagy módosítania egy előadást akkor, mikor az, akire rábizta, hosszú hetekig tartó próba és elemzés után a játék, a világítás és a diszlet egységét keresi. A legfőbb élvezetétől fosztja meg a derék embert; sőt, egyetlen élvezetétől. Akkor kasztrálja, amikor végre eljött a gyönyör perce. És sose feledje, hogy ezek olyan dolgok, amik mégegyszer nem ismétlődhetnek meg. tehát ön egy rendezőt megbízott, hagyja békén a főpróbájáig. Ez nem jelenti azt, hogy közömbösnek kell lennie. Az igazgató és a rendező színpadon kivüli beszélgetései mindig termékenyek - feltéve, hogy az egyiknek legalább józan esze van és a másik nem szenved nagyzási hóbortban. Miután mindezt leszögeztem - és miután ön,mint hiszem, mindezt elfogadta - most felteszem önnek a kérdési: /64/ Amely, magam is belátom, feleslegessé és ide nem illővé teszi azt a békülékenységet, amelyről levelem tanúskodik. 80
