Vilar, Jean: Újítás és hagyomány - Korszerű színház 17. (Budapest, 1960)

Száz év színháztörténete

sát", akik felállítják a valószerűtlen 1889-es kiállítást, megbámulják a metro-stilust, odahaza a neogótika légkörében élnek és RJchepinnel és Rostand-nal együtt lélegzik be a hegyormok levegőjét.

A második császárság, úgy látszik, épp tartózkodásával váltotta ki ezt a helyzetet. III. Napoleon prefektusai és polgármesterei, akik inkább voltak rendőrök, mint előkelőségek, a végtelenségig és nem szükségszerűen parancsra centralizálták az ország adminisztratív, tehát ezzel együtt kulturális működését, A prefekturák mechanizmusa váltotta fel a XVI., a XVII. és a XVIII. század vidéki kormányzóit és királyi főadóbérlőit,a - nem mindig gáláns - ünnepségeknek ezeket a lelkes barátait, akik néha Párizst megelőzve adtak otthont a vidéki fővárosokban az olaszok életteli, harsány vagy elbűvölő művészetének, ezt a könnyed és fesztelen mecénási rendszert, amely gyakran elragadó müveket hivott életre, sőt, a zseni első megnyilvánulásait is előmozdította /Molière vidéken/. Párizs uralkodik, méghozzá minden eszközzel. És Párizs uralma hosszú életű lesz. Ez a szolgálati mechanizmus,szolgálja akár a császárt, akár azt, amit a harmadik köztársaság haladásnak hiv, a legterméketlenebb utánzásra kényszerit. Egy Métimée-vel szemben hány Viollet-le-Duc! A legfőbb társadalmi csemege a császári

/5/ Jean Riohepin /1849-1926/ francia költő és drámairó, Rostand mellett a romantikus verses dráma másik feltámasztó ja.- /A ford./

/6/ Eugène-Emmanuel Viollet-le-Duc /1814-1879/ ismert francia épitész, aki számos középkori műemléket restaurált, többek között a Notre Dame-ot is.- /A ford./

_ 16