Ribi Sándorné (szerk.): Kínaiak a színházról - Korszerű színház 16. (Budapest, 1960)

Liu Haziu elvtárs azt állitja, hogy a néptömegek ma már túl vannak az Írástudatlanságon, s ezért művészi élvezetet követelnek - ez a nézet nem felel meg a valóságnak. Ez annyi, mintha azt mondaná, hogy eddigi tevékenységünk alapján eszmeiségünk már kielégítő, most még művésziességre van szükségünk és akkor készen is vagyunk. Liu Hsziu elvtárs szembeállította az eszmeiséget és a művésziességet. Lényegében pedig ma is szüntelenül át kell alakítanunk világnézetünket, emelni kell művészi színvonalunkat, tanulnunk kell az élettől, mélyen és őszintén; hogy még jobban szolgálhassuk a politikai feladatot, szüntelenül törekednünk kell a művészi kifejezőerő emelésére, a mélyebb emberábrázolásra. Liu Hsziu elvtárs valószínűleg egyes helyekről,egyes társulatok munkájáról szerzett tapasztalatait általánosította, Így aztán nem tudja elkerülni a torzítást.

Tiao Kuang-tan: Liu Hsziu «Irtára a drámai színjátszás mai naturalista tendenciáiból kiindulva általános következtetéseket vont le a drámai színjátszás történetére vonatkozóan. Az a véleménye, hogy a drámai művészetben csak élethez való szoros hasonlóság követelménye érvényesült a ez a dráma művészeti alkotásaiban ma jelentkező naturalizmus gyökere. A mi drámai művészetünk hagyományai alapjában véve realista hagyományok, hagyományainkban nyomát sem leljük a naturalizmusnak, de ha a formalizmust nézzük, abból akad.

Hszla Csun: Általános oldaláról nézve a kérdést, a dráma történetének fővonala a realizmus, s a formalizmusnak nincsen benne jelentős szerepe. Régen nekünk nem voltak mintaképeink,egyedül a hagyományos operától igyekeztünk tanulni, azonkívül egyes haladó amerikai filmekből is tanultunk s ezenközben elkerülhetetlenül ragadtak ránk formalista szinjátszásbeli kifejezésmódok is. A fő irányzat azonban a realizmus volt. A- 78 -