Vailland, Roger: Színházi tapasztalatok - Korszerű színház 14-15. (Budapest, 1960)
VI. A ripacskodásról
A leggyakoribb nehézség: hogyan gátoljuk meg a színészt, hogy túlságosan engedjen a közönség csábításának, és ezzel meghamisítsa a darab értelmezését? A Poster ezredes második felvonásában egy amerikai hadnagy boogy-woogyt táncol a koreai lánnyal; a tánc egyes figurái közt magyarázza meg neki, hogy kommunista foglyokat megölni nem btin, hiszen a kommunisták nem emberek. Budapesten a hadnagyot egy ragyogó "fiatal hős" játszotta, aki ráadásul még remekül is táncolta a boogy-woogyt, és már az első estén is nagy személyes sikert aratott, teljesen függetlenül az előadott szövegtől, amelynek meg kellett volna őt gyülöltetnie a nézőkkel. A következő előadásokon, és minden alkalommal egy kicsit jobban, "elkente" a szöveget, és a tánceffektusokat húzta alá. A tizedik előadásra oly rokonszenvessé vált, hogy a rendezőnek egy külön próbával kellett újra "kézbevennie". Berlinben Wolfgang Langhoff, aki mindent tud, amit a színházról tudni lehet, ezt a veszélyt már előre is olyan jól látta, hogy a szerepet, valamennyi szinész tiltakozása ellenére, egy nagy darab, ügyetlen fiúra osztotta, aki mindvégig képtelen volt könnyedén táncolni; a próbák során sirt dühében emiatt;de a jelenet Berlinben volt a közönség számára a legundoritóbb, márpedig épp ez volt a cél, ha a darabot helyesen akarjuk értelmezni. X A ripacskodás lehet a rendező bűne is, sőt, ez ma a ripacskodás leggyakoribb formája. A Théâtre du Gymnase 1952- ben mutatta be az Anna Kareninát, irta "Lev Tolsztoj után Raymond Rouleau". Az egész puszta ürügy volt világítási játékok és szélesen hullámzó tüllfüggönyök számára. Báty előadásai húsz év óta csak rendezési ürügyek voltak; odáig jutott, hogy marionetteket kívánjon, amelyek lehetővé teszik a "szinészparadoxon" megkerülését.Élete végén Jouvet is - bár kétségkívül zseniálisan - kettős ripacskodásba tévedt: mint- 79 -
