Vailland, Roger: Színházi tapasztalatok - Korszerű színház 14-15. (Budapest, 1960)
VI. A ripacskodásról
színész és mint rendező egyaránt. Max Reinhardt a szöveget és a szinészt is a színházi színjátéktól legtávolabb eső music-hall forma szolgálatéba állította, a Folies-Bergère tipusu revü szolgálatába, amelyet meg kell különböztetnünk a music hall másik válfajától, a varietétől; ez utóbbi ugyanis már tartalmazza az igazi színház legtöbb elemét. Az 1920-1930-as években a szovjet színház is beleesett a színész és a rendező kettős ripacskodásába. Ezt a jelenséget Sztanyiszlavszkij igen szigorúan Ítélte el: "Miért hat olyan elavultnak az uj színház e külső újítások sikere ellenére is? Miért unatkozunk benne? Vajon nem azért-e, mert ez a művészet nem több divatnál? Vagy talán azért, mert a színpad anyagi lehetőségei nagyon korlátozottak, és igy állandó önismétlésre vannak Ítélve? Alapjában véve állandóan azokhoz a régi lehetőségekhez folyamodnak, amelyeket már mi is használtunk: emelvények,ellenzők, drapériák, fekete bársony, ultramodern festés, amely arra Jő,hogy elfedje a színész művészetének elmaradottságát. Igen, a rendezés külső lehetőségei minden jel szerint kimerültek; e téren már nincs semmi felfedezni való. És miért unatkozunk ebben az uj színházban? Vajon nem azért-e, mert a legszebb és legelmésebb forma sem lehet a színpadon egymagában életképes? Ahhoz, hogy a néző szenvedélyes érdeklődését felkeltsük, a külsőt a belsőnek kell igazolnia... Többet mondok: döbbenten látom, hogy tűnnek fel újra a színpadon e mellett az uj forma mellett a régi francia melodrámáktól és az operai tenoristáktól örökölt elmés,de belülről megmerevedett technika eljárásai." A szövegnek, amelyet a színészek elmondanak és eljátszanak, egymagában is meg kell tudnia teremteni a "kontaktust színpad és nézőtér között".Minden olyan eljárás, amelylyel ezt tágítani vagy pótolni akarják, rendezői ripacskodásból ered. így például: színészeket ültetni a nézőtérre,- 80 -