Vailland, Roger: Színházi tapasztalatok - Korszerű színház 14-15. (Budapest, 1960)

III. A tragédiáról

várom, és elsőnek Oroszországban fog kivirágozni; ebben az időben Moszkvában olyan tragédiákat játszanak majd, amelyeknek formáját közvetlenül a XVII, század francia drámája ihleti, de tartalmuk természetesen uj lesz éa megfelel a kommunizmus építése időszakának. A szocialista országok építészete már egész természetes módon talál vissza az abszolút monarchiák nagy komplexusainak normáihoz, mig a burzsoá építészet a "magánpalotától" a kertvárosi villákig, a külvárosi barakkokig, a bidonville-i "néger" kunyhókig süllyedt. Egy napon úgy beszélnek majd a XIX. század szörnyű éjszakájáról, mint amelyben mindennek ellenére Marx, Engels és az első munkásmozgalmak révén mégis ott csírázott I960 nagy Reneszánsza.

X

Tanáraink egyáltalán nem ismerték a XIX. század német metafizikáját és soha nem Jutott eszükbe,hogy mind az antik, mind a modern tragédia lényege az volts bemutatni az embert, akit legyőzött a végzet.

A tragédiára ugyanaz a szükségszerűség jellemző, mint minden jól elmondott eseményre. Ha az eredeti szituáció és a konfliktus bonyolódásának módja adva van, a kifejlet csak egy lehet. Ha a kifejlet más is lehetne, akkor a színjáték nem lenne meggyőző, azaz a néző érezné a szerző kezét, a szerző önkényét. Ez a szükségszerűség a valóság sajátja és a végzet metafizikájának semmi köze hozzá.

A Poeter ezredes előadásai miatt tett utazásom során rájöttem, hogy ezt a nyilvánvaló igazságot a legtöbb némettel nem lehet elfogadtatni. Felesleges felidézni számukra Aiszkhülosz Prométheuszát, aki még utolsó replikájában is dacol Jupiterrel és tökéletesen meg van győződve a végső diadalról, vagy Elektrát és Oreszteszt, akik az istenek akarata ellenére is diadalmaskodnak a zsarnok Aigiszthosz fölött. A legtöbb német szerint a tragédia az ember metafizikus vereségének elbeszélése, és e hamis kritérium alapján dicsérik az égig vagy Ítélik el a tragédiát.- 31 -