Burian, E. F.: Rendező és színház - Korszerű színház 12-13. (Budapest, 1960)
Söpörjétek ki a színpadot! (Apám emlékének)
en megkezdődnek a próbák. A próbákon sem a rendezó, sem a színészek nem alkotnak, csak színlelnek, vagyis marklroznak, egészen a főpróbáig. Közben elkészülnek a jelmezek Is, de nem a színész termetére szabva, hanem a tervek szerint. Végül pedig elérkezik az első főpróba. Aszerint, hogy a rehdezó milyen népszerű a színházban, elófordul, hogy a színpadon csak két főpróbát tartanak, sőt néha az Ülőbútorok osak este, közvetlenül az előadás előtt kerülnek a színpadra.A színészek pedig, akik egész idő alatt nem a színpadon, hanem a próbateremben és csak jelzett díszletek között készültek a bemutatóra, ilyenkor rémülten állapítják meg, hogy a díszletek egészen mások mint ahogy azt ők elképzelték s az ajtó pl. úgy van elhelyezve, hogy a kilincs eléréséhez a színésznek fel kell ugrania. A főpróbákon a rendezőnek újra bocsánatot kell kérni a színészektől, amiért más irányban kell járniok, mert a szcenikus egészen másként festette meg a díszleteket, mint ahogyan a rendező beállította. Minden főpróbán, amelyet a hivatalos színházakban láttam - és higyjék el, jó sokat láttam - botrányok voltak a kosztümök miatt. De mindjárt hozzá kell tennem azt is, hogy nemcsak a színészek hibájából, sokkal inkább az egész rendszer hibájából, hiszen arra rendszerint senki sem gondol, hogy a színészek a ruhában nemcsak mutogatják magukat, hanem mozognak is.A sok erőfeszítés után végülis elérkezik a premier nagy napja - a súgó erőteljes és hasznos segítségével!így van ez a nagy színházakban minden Shakespeare bemutatónál. Számomra ezt jelenti egy darab szinrevitele. Most pedig lássuk, mi az a színpadi alkotás. néhány fiatal vagy idősebb embernek - mindig olyanoknak, akik szeretik a színházat - kezébe kerül egy Shakespeare dráma. Mit csinálnak legelőször? érdeklődnek, hogy ki volt a szerző, elemzik a kort, amelyben élt, és összefüggést keresnek Shakespeare és saját koruk között. Ha aztán akad köztük egy rendező, azt meg is bízzák a szerepek kiosztásával.- 62