Burian, E. F.: Rendező és színház - Korszerű színház 12-13. (Budapest, 1960)
Söpörjétek ki a színpadot! (Apám emlékének)
dött meg ás hasonló,nagyrészt kollektív munkán alapuló színházművészet volt akkoriban Csehországban Is. Bzeknek a daraboknak nemcsak az a történelmi értékük- mint ahogyan a színházi szakemberek vélik -, hogy következtethetünk belőlük, miféle színdarabokat játszottak akkor, vagy az, hogy néha kegyeletből, azaz: a fellsmerhetetlenséglg elrútítva szlnrehozzuk őket és megmosolyogjuk őseink "naivitását" ás büszkék legyünk uj, modern vívmányainkra. Pl. a XV. században keletkezett tréfás játékok történelmi értékét hihetetlen aktualitásuk, vérbeli szatirikus erejük és a születésük körüli kollektív alkotó munka határozza meg. Meyerhold a régi Pétervárott valamikor olyan színházat alapított, amely nem játszott mást, csak a oommedia dell’arték megmaradt librettóit. Egész jövendő munkásságának alapjait ezekben látta. S valóban,az ő előadásaiban ma is/Gogol/ minden gesztust,helyzetet és teret történelminek látunk . Amit ő a színpadon alkot, az mélyen a színház történelmében gyökerezik, mert tudja, hogy csakis Így szolgálhatja a mai színház a mai színház haladását ás fejlődését. Ebből az a tanulság, hogy nem szabad pusztán a régi, megvalósult értékeket konzerválnunk. Igyekezzünk a tiszta - azaz nem megvásárolható - a mai időkhöz hasonló korban született színházak tradícióiból mindent magunkévá tenni, ami segítségünkre lehet a fejlődésben, ami erősítheti a színház megtisztulásáért vívott küzdelmünket. A ml történelmi gyökereinket mindig ott találjuk meg, ahol a színház közvetlenül a kor eseményeihez kapcsolódott. A régi dialógusok éles szatírái például többet árulnak el az akkori ember életéről, mint vaskos könyvek fóliánsai, sőt olyan élethűen beszélnek az ember fájdalmairól, gondjairól és örömeiről, hogy ml annyi idő elmúltával e a megváltozott körülmények között is, magunkra ismerünk bennük; mintha meg sem változtunk volna, csak éppen a gótikus épületek helyett felhőkarcolók, Uzletházak nőnének ki körülöttünk, amelyek- 51