Burian, E. F.: Rendező és színház - Korszerű színház 12-13. (Budapest, 1960)
Söpörjétek ki a színpadot! (Apám emlékének)
dern színháznak szüksége van saját tornatermekre és gyakorló termekre Is. Â színész annyiban énekes,amennyiben az ének kiegésziti szinészi teljesítményét, de Inkább a szavak énekese, mint a koloraturáé. A színész úgy ismeri a hangjegyeket, mint a szavak betűit és a ritmus fontos része szinészi tudásának. Véget kell vetni a prózai színpad zeneletlenségének. Minden színésznek feltétlenül táncosnak is kell lennie. A színháznak szüksége van tánctudására, a tér ritmikus és melódikus kitöltéséhez. A színpadi tánc természetesen még nem balettet Jelent, hiszen egy színész-tánoos sem táncolhat úgy, mint mondjuk Duncan vagy Laban. A tulfestés a színházak egyik rossz szokása. A festés feladata nem az illúziókeltés. A festés nem elképzeléseket akar kelteni, hanem az összjátékot segíti és a színészek arcát dinamizálja. A festék tulkarakterizálásával a színészt megfosztják Játéka szívótól: az arcától. Hasonló veszéllyel jár a maszk alkalmazása is, hacsak célunk nem éppen a játék megmerevítése. Az ókori görögök az arc vonásainak kihangsulyozására és a hang felerősítésére használtak maszkot. /Brr* a nézőtér óriási méretei miatt volt szükségük./ Nekünk ilyen értelemben nincs rá szükségünk,hiszen a ml nézőtereink többnyire úgy épülnek, hogy a néző semmit se veszítsen az arc mimikájából és szavak zenéjéből. A modern kikészítés /festés/ nem az arc színesre mázolását jelenti csak azért, hogy az mindenképpen szokatlan legyen. A clownok sikerének titkát nem a festékek sokszínűségében, hanem az arc egyes részleteinek kiemelésében kell keresni. A fratelllnók megemelték a szemöldököt, kiszélesítették a mosolyt, kifejezőbbé tették a szemet. Itt sem a száj görbeségéről van tehát sző, hanem arról, hogy ennek a szájnak ebben a kompozícióban bizonyos funkciója van. A modern színház öltözőit úgy kell megoldani, hogy a színészek normális és szinpádi világítás mellett is készíthessék el maszkjukat. Ahhoz, hogy a színész kikészítése valóban elfogadható- 42 -I