Gémier: Színház és világnézet. Beszélgetések 1925-ből - Korszerű színház 11. (Budapest, 1960)

"És most engedje meg - szóltam ezután -, hogy néhány fogas kérdést tegyek fel önnek,"

Gémler. - "Amennyit csak akar."

"Azt hiszem, hogy az ön mesterségének legnehezebb része a szinészek irányítása."

Gémler. - "Kétségtelenül."

"És mi az Ön módszere?"

Gémler. - "Vannak olyan rendezők, akik csak jobb híján azok;az ilyenek könnyen zátonyra futnak törekvéseikkel.

Ebbe a kategóriába sorolható a sok elvetélt színész, de gyakran még az olyan sztárok is,akiknek színészi tehetsége egyébként vitathatatlan.de akik,igényeik ellenére sem rendelkeznek olyan képességekkel, hogy egy előadásban vezető szerepet játsszanak.

Az ilyen rendezők rendszerint körülbelül megmutatják, hogy ők hogyan játszanék a szerepet, s azt kívánják, hogy a szinészek utánozzák őket.

Ez az, amit én a "csináljátok úgy, ahogy én csinálom" jelszavu rendezői iskolának szoktam nevezni.

Alig lehetne ennél veszélyesebb magatartást elképzelni. Akik ezt a gyakorlatot folytatják, a színészt egyszerűen majomnak vagy papagájnak tekintik és megfosztják minden életszerűségtől, minden spontaneitástól.

Ami engem illet, a saját beszédmódomat vagy mozdulataimat csak a legvégső esetben javasolom követendő példának.

A leggyakrabban úgy járok el, hogy amikor a színész vázlatosan kidolgozza szerepét, megfigyelem, mi az,amire saját egyénisége ösztönzi. Akkor aztán bátoritom, arra biztatom, hogy valósítsa meg szándékait, hogy dolgozza ki pontosan a helyesen felvázolt gesztusokat és a keresett beszédmódot.

Még a középszerű színész is mindig jobbat ad azzal a játékkal, amelyet ő maga talált meg, mintha csak a mások megoldásait utánozza.- 28 -