Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

a jegy árát is visszakövetelhette és otthagyhatta az előadást. Meg kell mondanom, hogy ezzel az előjoggal, amely egyébként igen természetes olyan esetekben, amikor az embernek valami szokatlant nyújtanak, a nézők nem éltek. Ellenben néhány "tapasztalt szinházi ember" számára a "realista képzeletszerü" előadások sikere a nézőknél annak idején a formalizmus veszélyes jelenségének tűnt.

Formalizmus? Gyakran előfordul, hogy formalizmusnak tartanak minden olyan törekvést, amely önállót akar teremteni, amely a maga módján akarja bemutatni a darabot és a maga módján akarja eljátszani a darabot.

Azok, akik engem annakidején és még ma is formalista irányzattal vádolnak, sehogysem tudják helyesen összeegyeztetni a dolgokat. Ha formalista vagyok, miért rendeztem eszmei és pártos müveket, olyanokat, mint Sztavszkij összeomlása, Gorkij Anyája, Szeráfimovics Vasáradata stb., az utóbbi évtizedben pedig Fagyejev Ifjú Gárdája, és miért támogattam a Majakovszkij Szinház színpadján a szovjet darabok elsőbbségét?

Ebből valamiféle "magas eszmeiségü formalizmus" kerekedik!

Egyesek megszokták a színházak egy bizonyos Ízlését, egy bizonyos fajtáját. Ezek az emberek nem fogadnak el semmit, ami "vadhajtás", mert meghatározott színházakon és előadásokon nevelkedtek. így aztán olyan "teóriákat" állítanak fel, hogy maguk sem értik miért van az, hogy esetenként a "formalista" előadások után az ember lelkileg kipihenten távozik a színházból, több és mélyebb benyomást visz magával és örvend a szinházszerüségnek.

Hogyan fogadták a nézők azokat az előadásaimat, amelyek talán formailag a legkülönlegesebbek voltak /éppen azért, mert a darabok tartalmilag is rendkívüli erővel rendelkeztek - legalábbis az én véleményem szerint/?

A legnagyobb sikere Pagogyin Arisztokraták cimü darabja előadásának volt a Realista Színházban.- 84 -