Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

jót, amelyet szemfényvesztő módon "életszerűre” csináltak és azt akarják elhitetni velünk, hogy ez a hajó... valódi! Da hiszen a nézi tudja,hogy ha az a "valódira" formált ha­jó igazán valódi lenna, akkor a színpad beszakadna alatta, a szerencsétlen színészekkel együtt. A néző csak "kétsze­res" képzelőerővel tudja megmenteni Önmagát, mintegy dup­­laszaltóval s csak ez teszi lehetővé, hogy ne hagyja ott az előadást. Vagypedig a néző csak legyint egyet: azért opera, hogy az ember ne higgyen el semmit belőle! S ilyenkor a színház azt hiszi, hogy a néző azért ül a helyén továbbra is, mert elhitte a valódi hajót, pedig a néző tulajdonképpen azért maradt a helyén, mert nem hitte el a valódit, de elhatározta, hogy bizonyára a színházban igy kell lennie a dolgoknak: igy aztán már évek óta semmit sem hisz el a színháznak! Amennyiben, ismétlem, a leghiperultranaturalistább színházban mégis marad helye és ideje a nézőnek az alkotó képzelőerőre legalább "az ellenkező bebizonyítására", ak­kor ez csak olyan esetekben fordul elő, amikor a szinház tudatosan, akarattal és nem véletlenül, hanem százszorosán kipróbálva a néző képzelőerejére apellál az erre hivatott eszközökkel, s akkor a-néző képzelőereje teljesen szabadon működhet és sziporkázhat teljes erővel, tele tüdőből. Az igazság kedvéért meg kell mondani azt is, hogy a naturalista szinház egyáltalán nem mindig halmoz fel a színpadon "hajókat" és "igazi házakat". Sokszor megvan diszlethalmozás nélkül is, mert az életet másolva gyakran kénytelen kicsiny szobákat, valamilyen kicsiny bebutoro­­zott szalont diszekkel és mütyürkékkel együtt utánozni.Ez magában véve nem ijeszti meg annyira a nézőt, mint a nagy­hajó esete. De az élet kopirozása kopirozás marad és szin­te semmi olyan feltételt nem hagy a néző számára, amely lehetővé tenné, hogy felébredjen benne a képzelőerő és az élet ihletett költői érzékelése felé szárnyaljon. Az a követelmény, hogy naturalista módon,a diszle­- 79 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom