Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

vannak ott a cselekményben?! Vagy olvassuk csak magát Aiszkhüloszt,Szophokleszt, Euripidészt. Shakespeare és Puskin sem hagyta, hogy bármilyen ''szabály" korlátozza.

Ezt a nagyszerű szabadságot követte néhány mai drámaírónk: iss Visnyevszkij, Pagogyin, s még sokan mások.

"Ehhez a két szabályhoz természetszerűleg csatlakozik az időegység is - folytatta Voltaire. - Véleményem szerint ennek kézzelfogható bizonyitéka a következő: és a színházban egy tragédiát hallgatok, vagyis egyetlen esemény bemutatását nézem, például egy római összeesküvést Augustus ellen, é s szeretném tudni, mi történik Augusztusszal és az összeesküvőkkel. Ha a szerző két hét időtartamra nyújtja a cselekményt, akkor számot kell adnia mindenről, ami ebben a két hétben történik... Sőt, mi több: mivel a néző legfeljebb három órát ül a színházban, az esemény időtartama sem lehet több ugyancsak három óránál..."

Gondoljuk csak el, hogy a naturalista "képzeletszerűség" mennyire rabul ejtette többek között Voltairet is.

Csodálkozhatunk-e különösebben, ha napjainkban olyan emberek, akik nem rendelkeznek Voltaire érdemeivel, ugyanilyen tüzesen védelmezik a naturalizmust, s hűségesen strázsálják annak Prokrusztész-ágyát.

A "hármas egység", elve amely az élet vak utánzásában és fényképszerű másolásában gyökerezik, már régóta nem más, mint száz meg száz lehetőség egyike, amit a drámairó felhasználhat, ha éppen úgy tartja kedve.

Meg kell-e teljesen tagadni a "hármas egység" elvét? Egyes "ujtipusu" dogmatikusok megtehetik azt, de a művészet eleven embereinek nem szabad elfeledniük, ‘ hogy látszólag bármennyire idejét multa is általánosságban egyik vagy másik művészeti "szabály" - jön a művész s újból felvirágoztatja ezt a "szabályt",mint a művészet személyes győzelmét, amely nem tűr művészete felett semmi dogmát és semmi "vétót", még ha igen régi művészeti kincsestárhoz tartozik is.

Nemrég ismerkedtem meg Alekszej Arbuzov egyik legu- 41 -