Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

Mi mindenhez kell még nekünk - s elsősorban a rendezőknek - hozzányúlnunk, hogy győzelemre vigyük a valóban realista, igaz játékért vívott harcot, amelyet még a nagy Sztanyiszlavszkij kezdett meg.

Be a szinházoan nem csak a színészi játékban találkozhatunk rutinnal.

Emlékezzünk csak az arisztoteleszi "hármas egységre": a hely, az idő s a cselekmény egységére. Ez arra szolgált, hogy minél jobban "megőrizze az életet" a színházban, hogy lehetővé tegye a szinház erős hasonlatosságát az élethez.

Még Voltaire ironikus elméje is minden irónia nélkül behódolt az arisztoteleszi egység "ereje" előtt. Voltaire ezt irta az Oedipus-hoz Írott /1718/ előszavában:

"A legújabb népek közül elsőnek a franciák vezették be a színházba a cselekmény, a hely és az idő egységét. A többi nép sokáig nem akarta elfogadni az ilyen megkötöttséget, túlságosan szigorúnak tartották: de, mert az ilyen megkötöttség minden tekintetben igazságos volt, tehát a mindenható józan Ítélet végül is behódolásra késztette őket. Ma már Anglia színházi szerzői is igyekeznek előre bejelenteni müveikben, hogy a cselekmény időtartama egyenlő a színházi előadás időtartamával... Ma már minden nép barbárnak tartja azt a korszakot, amikor az ilyen gyakorlat ismeretlen volt olyan hatalmas alkotó elmék előtt, mint például Lope de Vega és Shakespeare...

Mit jelent egy színpadi mü? - Egy esemény bemutatását. Miért egyét, s miért nem kettőét vagy báromét? - Mert az emberi elme nem képes egyszerre több tárgyat átfogni... Ezért van szükség a hely egységére is. Ha a szereplők az első jelenetben Athénban vannak, hogyan kerülnek a másodikban Perzsiába?..."

Mit szólt volna Voltaire, ha elolvassa például Ibsen Peer Gyntjét! Emlékszel olvasóm, micsoda helyváltozások- 40 -