Ohlopkov, Nyikolaj: A képzeletszerűségről - Korszerű színház 8-9. (Budapest, 1960)

vészeti alkotásai jobban feltárták korát és társadalmát, mint a pedáns tudósok könyvei. A művész értékét nemcsak az szabja meg, hogy mélyen és hiven fel tudja tárni a jelent, hanem az is, hogy képes előrelátni, elébevágni a jövőnek.

A tartalom rendkívüli magasságokba emeli a művészet megismerő szerepét. A tartalom feltételezi a művész aktiv szerepét az élet megismerésében, a feltétlen vélemény- és Ítéletalkotást, a művészetet az "élet iskolájává", a haladó eszmék "szószékévé" teszi, s magát a művészt - Csernisecszkij szavaival élve - erkölcsi tényezővé, kora nagy, humanista eszményeinek harcosává.

Ezért nyújtották át az elsőnek kijáró pálmát a nagy művészek, művészeti kritikusok és kutatók a tartalomnak. Plehanov például, Hegel nyomén, azt vallotta, hogy a tartalom és a forma kölcsönös kapcsolatban áll, s hogy a tartalom "megformált", a forma pedig "tartalmas". Emelett Plehanov hangsúlyozta, hogy a művészi alkotásban csakúgy, mint az egész életben, a tartalomé a döntő szerep.

Mi a szerep tartalma? - Kérdi önmagától a színész, amikor megkapja a szerepet.

Mi a legfontosabb ebben a színdarabban? - kérdi a rendező, s ez a kérdés nem hagyja nyugodni: nemcsak a bemutatóig, hanem gyakran még utána is kihozza, ha nem is az egész színdarabra és az egész előadásra, de legalább egyes különösen bonyolult jelenetekre vonatkozóan.

Mi?..... - s a drámairó nem tud aludni éjjelente. Mi?.... - kavarog állandóan az agyában, s nem hagyja nyugodni a szivét. Dehát mi is, mi??? - szegezik neki a kérdést saját színdarabjának szereplői, akik sokszor igen kényelmetlenül érzik magukat a számukra megszabott cselekményben, a számukra kijelölt helyen, a számukra megjelölt időben és körülmények között.

Milyen ember Borisz, Osztrovszkij Viharjában? Miért játsszák többnyire olyan lágyan, mondhatnánk: szürkén? Valóban beleszerethetett egy ilyen akaratnélküli, /amennyiben akaratnélkülinek tartjuk/, ilyen élettelen /ha már a

22