Brecht, Bertolt: A színházról - Korszerű színház 4-5. (Budapest, 1960)

Michel Vinaver: Sztanyiszlavszkij és Brecht

den gesztust, amely a feltárt igazság mélységeiből származik, "el kell idegeníteni", azaz a külső világ alapjáról kell szemlélni és megbírálni abból a szempontból, hogy milyenek lehetnek visszahatásai a mi történelmünkre. És ebből a kritikából kiindulva az esetleg"korrigált" gesztust újonnan meg kell munkálni, mindaddig, amig újra igazzá válik. A brechti színész tehát vállali» gesztusának felelősségét is, a forradalom szellemében működik, de ugyanakkor szüntelenül kutatja önmagát is, mint forradalmárt, vagy, Sztanyiszlavszkij szavaival, "elhatol a lehetségesnek a határáig, az igazságnak, a hitnek és a létnek a határáig", de a történelem mozgásának szellemében.

A brechti színész fő problémája ugyanaz marad, mint amit Sztanyiszlavszkij igyekezett megoldani: "Hogy eredméf

nyesen utánozzuk azt, akivé a való életben lehetnénk, olyan állapotba kell helyezkednünk, amely szöges ellentéte a való életben adódó állapotnak", azaz teremtő, nyilvánvalóságot szülő, "a dolgok, az élet lényegét" feltáró állapotba." De kiindulva abból a megállapításból, hogy a nyilvánvalóság elkápráztathat, tehát megvaklthat, tehát elősegíthet minden misztifikációt, és kiindulva abból a felismerésből, hogy a mi történelmi körülményeink különösen jó alannyá tesznek bennünket a misztifikációk egy bizonyos típusa számára, Brecht egy másik probléma megoldáséra utasítja a szinészt: mihelyt megteremtette a nyilvánvalót, érthetővé kell átváltoztatnia; a kimondhatatlannak olvashatóvá kell válnia,hogy teret adjon a tudatos kritikának; és e második átváltozás eléréséhez olyan állapotba kell helyezkedni, amely "pontosan ellentéte" a részvétel állapotának, olyan állapotba, amelyben a színész elidegeníti a maga tetteit, érzelmeit, indulatait. De ennek az állapotnak nem szabad elvennie as előző helyét, hanem a kettő között szüntelen kölcsönhatásnak kell létrejönnie.- 107 -