Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)

rozott, felvilágosodott gondolkodásmódjába, amelyet a jegyzőkönyvekből is felismerhetünk, hiszen ő volt egyike azoknak a keveseknek, akik nemcsak az ördöggel való cimboráidé vádját utasították vissza, hanem az egész vádat légbőlkapott, rosszindulatú kitalálásnak minősítették. A legtöbb áldozat- nagyon kevés kivétellel -kora gyermeke volt, - elismervén, hogy az ördög ősidők óta a látható világ meghódítására tör és a maga szerepét csak azzal mentette, hogy ő ebben a merényletben nem vett részt.

Az a tény, hogy Abigail, a régi cseléd volt a vádló, aki Erzsébetet mindenképpen bajba akarta keverni - de ugyanakkor meg akarta menteni Johnt, tette lehetővé számomra ennek a darabnak a koncepcióját." ...

... "Átolvasva a jegyzőkönyveket, amelyek szóezerint tartalmazzák a tárgyalásokon elhangzottakat, egy Ismételten viezszatérő vonásra akadtam, amely döntő hatással volt felfogásom kialakulására nemcsak az egáez jelenséggel szemben, hanem abban a vonatkozásban is, ahogyan az emberekről alkotott modern gondolkodásmódunk alakult - különösképpen pedig ahogyan a gonosz szerepét Ítéljük meg a mai drámában. Egyes kritikusaim kifogásolták, hogy a darabban a vád képviselőit enyhltetlen gonoszság jellemzi. Megértem ezt a felfogást, de nem védekezem, mert olyan történelmi tényekkel kerültem ezembe, melyeket nem változtathattam meg. Nem hiszem, hogy akár a jegyzőkönyvek, akár az idevonatkozó nagyszámú kommentárok tápot nyújtanának bárkinek, hogy enyhítse azt a leplezetlen, határozott és tudatos gonoszságot amelyet ennek a tárgyalásnak a birái és ügyészei önmagukbái elárultak. Hosszú napok tanulmányozása után ismertem fel, milyen hihetetlenül tökéletesek voltak a gonoszság akarásában. Mint egy rossz álmot, úgy látom magam előtt Rebecca Nurse alakját, ezt a jámbor és mindenki által tisztelt idős hölgyet, akit a sző szoros értelmében durva erőszakkal hurcoltak el betegágyából ée vetettek könyörtelen keresztkérdések tüze alá.Semmiféle emberi gyengeséget sem árulhatott el senki anélkül, hogy a vád képviselői annál nagyobb dühhel ne vetették volna rá magukat. Az olyan nyilvánvaló ellentmondásokra, amelyek már abban a korban is nevetségesnek tűnhettek, nagy szigorúsággal csaptak le, óva intve a tanút, nehogy azt megismételje. Lélekzetelállitó szadizmus lett úrrá.

53 -