Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)

a súlyt, abban az Időben úgy fordultam Ibsen müvei felé, mint aki hazatér elveszett otthonába. Ahogy már mondtam, ettől' kezdve úgy akartam Írni, hogy az egyszerű emberek darabjaimat Beszeté­veszthessék a való élettel és ne legyek arra kényszerítve, hogy költői szabadsággal élve tegyem Írásaimat elhihetővé. Az erköl­csi világot olyan valóságossá és nyilvánvalóvá akartam tenni, ami­lyen tökéletesen valóságos és nyilvánvaló az erkölcstelen világ. Ámde én úgy látom, hogy Ibsen árnyát ezen a darabon más okból venni észre, mégpedig azért, mert az "Édes fiaim" a mese igen késői szakaszában indul. így azután, akárcsak Ibsen legis­mertebb darabjaiban, hosszú idő telik azzal, hogy a multat elő­hozzam a jelenbe. Közbevetőleg megjegyzem, hogy ez a módszer ma­napság nem rokonszenves és a drámáról vallott általános felfo­gástól eléggé idegen. "A valóság az, hogy az előzmények kikü­szöbölésére való törekvés már-mér azzal fenyeget, hogy számos színdarabból valósággal száműzik a multat. Olyan türelmetlenül csapunk le az eseményekre, hogy aki napjaink kiemelkedő sikerű darabjait tanulmányozza, alig fejtheti meg, miféle emberek is lehettek a szereplők egy hónappal akciójuk és történetük meg­kezdése előtt? Az "Édes fiaim"-ban az idő a múlttal indul meg, ami nem az ibseni módszer előtti meghajlást jelent, amint akkor gondoltam, hanem természetesen folyik abból, hogy témája a cse­lekedetek és azoknak következményei és meg kellett találni annak a módját, hogyan lehet mélyen a múltba nyúlni, hogy az ilyen összefüggések szálai akadálytalanul bontakozhassanak ki." "Mielőtt befejezném mondanivalóimat erről a darabról, úgy látom, helyes még néhány szót szólni arról a drámai ösztönzés­ről, amelyet képvisel és az "ibsenizmua" technikájának egyik ol­dala vezet a legrövidebb utón ennek a kérdésnek a taglalásába. Semmilyen formához sem ragaszkodom különöaképen,- ahogyan ezt bebizonyítottam azzal a sokféle formával, amelyet darabjaim Írásában használtam,- ámde úgy gondolom, hogy az ibseni módszer­ben van egy olyan elem, amely előtt nem szabad szemet hunynunk és mégkevésbé szabad azt elvetnünk úgy, ahogyan azt manapság tenni szokták. Ha Ibsen darabjai és módszere semmi mást sem ajándékoztak volna a színháznak, neki köszönhetjük azt a színpa­di felfedezést, hogy az élet fejlődés. Aki megfigyeli a darab­jait, annak minduntalan éreznie kell a haladást, a változást, a 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom