Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)

kibontakozást. Azt hiszem túl sok modern darab nagyon is rátarti arra, hogy feladata csupán a Jelen arculatát bemutatni, nem pedig számot adni arról, ami történik. Éppen saért helytelen azt képzelni, hogy amiért az elaó éa gyakran a aáaodlk felvonásban ie Ibsen olyan sok időt áldoz a megelőző dolgok ismertetésére, a mi felfogásunkhoz képest statikus nézőponton áll. A valóságban Ibsen mélységesen dinamikus, mert végül is csak azért nyújt anynyi anyagot a rengeteg múltról, hegy Jobban megértethesse a Jelent, mint az idő áramlásának egy pillanatát, nem pedig annyi modern Író módjára úgy, mint alap és gyökérnélkUli helyzetet. Valóban, bár Jómagam ie elvetek sok mindent az ibseni műből, mindamellett el kell ismerni, hogy nyersen és szépités nélkül mutatja be, amit én a legnagyobb dramaturgiai problémának tartok: azt, hogyan kell dramatizálni a múltban megtörtént dolgokat. Két én nemcsak technikai szempontból emelem ki,hanem azért, mert a drámai alakok éppen úgy, mint maga a színmű, soha nem érhetik el e tudatoeeág legmagasabb fokát, ha nem nyújtják a múlt éa a Jelen közötti ellentét felismerhető leleplezéeét ée ha nem tudatosítják azt a folyamatot, amely a Jelent olyanná alakította, amilyen. Éa végül is azért mondom el mindezt, mert meggyőződésem, hogy a dráma célja magasabb tudatosság létrehozatala, nem pedig valami roham a közönség idegei és érzelmei ellen. Ami ez ibaenl eljárásban a legértékesebb, ez éppen Ibsen ragaszkodása a biztos alapon állé okozatisághoz, - ezt pedig nem lehet egyszerűen azzal elutasítani, hogy értelmetlen és felesleges.

Bs az, ami Ibsen realizmuséban a "valóságot" jelenti számomra - hiszen végeredményben azt ie mondhatjuk róla, hogy éppen annyira misztikus le volt, mint realista. Ami egyszerűen annyit Jelent, hogy amíg vannak olyan misztériumok az életben, amelyeket a legmagasabb fokú analízis sem vezethet vissza az ésszerűséghez, addig tökéletesen realista az a felfogás, hogy ezt a hiányt létező igazságnak kell elfogadni. Ámde nem az a probléma, hogy bonyolulttá tegyük, amit lényegében megmagyarázhatunk, hanem hogy érthetővé tegyük, ami bonyolult anélkül, hogy kiforgatnék és erőszakosan leegyszerűsít«nők, emit nem tudunk megmagyarázni. Azt hlezem, hogy Ibsen eszközeinek jelentős része meglehetősen önkényesen választott; időnként germán nehézkessége, árul el és arra való törekvést, hogy tulblzonyitson valamit, ami- 25 -