Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)

neki ax 6 világával, mindanaágével, társadalmával élő kapcsolata van. ő a társadalomban nem érti magát társnak - hogy Így fejezstlk ki magunkat - csak egy testület tagjának, már pedig, gondol ja ő, egy testület tagjait nem lehet perbe fogni. Sietek Itt megjegyezni, hogy nemcsak a szoros értelemben vett testületekről beszélek, hanem arról a fogalomról, amelyben valaki a termelésnek vagy az elosztásnak végrehajtószerve lesz olyan mértékben, hogy személyisége teljességgel elszakad a saját maga mozgatta cselekedetektől .

As az erőd, amelyet as "Édes fiaim" ostromolt, az elszigeteltség erődje. Mondhatnánk álláspontnak Is, mégpedig nem a jó és a rossz fogalmában kifejezett erkölcs álláspontja, hanem azé az erkölcsi világé, amely azért lett olyan, amilyen, mert vannak cselekedetek, amelyektől az ember minden erőfeszítésével sem szabadulhat meg. Ebben az értelemben Joe Keller veszedelmes a társadalomra és ebben az értelemben társadalmi drámával állónk szemben. "Társadalmi" mivolta nem abban rejlik, hogy meséje olyan bűncselekményt ölel fel, amellyel a háborúban álló nemzetet károsítja meg egy hadiszállító - hiszen az ilyen bűncselekmény lehetne valami rémregény témája Is anélkül, hogy bármi köze lenne a társadalmi jellegű drámaíróéhoz. Azért mondjuk társadalminak, mert a bűncselekmény gyökereit az egyénnek a társadalommal való bizonyos összefüggéseiben fedezhetjük fel, és mert olyan gondolkodásból ered, amely ha diadalmaskodnék, mindnyájunkat a dzsungel-élet mélyére taszítana, akármilyen magasra szárnyalnak épületeink. Ebben ez értelemben válik a magányosság is ezekben a darabokban társadalmi problémává.

Visszatérve arra a kérdésre, hogy milyen hatást gyakorolt Ibsen erre a darabra, kétfelé kell vágnom a kérdést, hogy megérthetővé tegyem a választ. Először is volt a tényleges hatás, amelyet müvei abban az időben rám gyakoroltak: ez túlnyomórészt abban állt, amit én akkor az ügyességben láttam, amellyel Ibsen darabjainak kitalált történetét a valóság szilárd talajára állítja. Az ő darabjaiban a helyzetek sosem statikusak, hanem határozott cselekmények, megmásíthatatlan tettek, az érzelmeket sosem keveri össze a drámai cselekvéssel, amely azokat magában rejti. Miután olyan sokáig Írtam azt szemelőtt tartva, amit az emberek éreznek, ahelyett, hogy cselekedeteikre helyeztem volna- 23 -