Miller, Arthur: A realizmusról - Korszerű színház 2. (Budapest, 1959)

lenni, da úgy gondolom, itt az ideje, hogy valaki végre megnond- Ja, hogy a színműírókról - ideértve a legjobbakat ia - nem azért emlékeznek meg, mert müveikben valami uj eszmét röpitettek vi­lággá. "Újon" olyan eredeti eszmét értek, amelyet a darabiró fe­dezett volna fel úgy, ahogyan eléggé ritkán ilyen uj eszméket fedeznek fel a tudások vagy itt-ott a filozófusok is. Kétségte­len: nincsen olyan ismert filozófiai eszme, amelyet először va­lamely szinmü hirdetett és ninCB ilyen erkölcsi ideál sem. Shaw darabjainak társadalmi gondolatai nem szolgáltak meglepetésül a Webb testvéreknek vagy a kor sok ezer más szocialistájának - azt sem állíthatjuk, hogy Ibsen, csehov, Strindberg vagy O'Neill uj gondolatokkal ajándékozta meg a világot. A valóság az, hogy az uj eszméket aligha lehetne sikerrel elterjeszteni színmüvek ut­ján, aminek számos oka van. Amikor az eszmék világából kiemelkedik valamely eredeti felfedezés, a* előbb érthetetlen vagy csupán egyesek érdekeit szolgáld gondolatnak fog tűnni. Gondoljunk a kereszténységre, a darwinizmusra, a marxizmusra vagy bármi másra, amit jogosan ne­vezünk eredeti gondolatnak; a tapasztalatok ás a bizonyítékok hosszú söréből alakultak ki és mielőtt teljes és uj eszme alak­ját öltötték magukra, azt évek, sokszor nemzedékek kísérletei, kutatásai és vitái előzték meg. Az első pillantásra az uj eszme úgy tetszik, mintha elmebajos szülemény lenne, mert ahhoz, hogy valami uj legyen, előbb fel kell borítania fontos, alapvető hi­teket és meggyőződéseket, amelyeket már intézménnyé avattak ée amelyeket ilyen vagy amolyan fajta papság szervezett meg,amelyet természetesen minden érdeke a régi eszméhez fűz. Maga a régi eszme szigorú értelemben nem is maradhatott volna "eszme", ha a népnek egy bizonyos része nem hitt volna benne. M^r csak azért is, mert semmilyen drámai építmény sem birja el, hogy hitetlen­ségbe ütközzék úgy, ahogyan minden igazán uj eszmét fogadnak; a 3zlnpadi szerkezet összeomlana az alatt a teher alatt, amelyet az uj eszme bebizonyításának feladata rőna rá. Ez még akkor is igy lenne, ha a hallgatóság csupa filozófusból állna, vagy ta­lán még inkább igy lenne, hiszen a filozófusok még sokkal meg­bízhatóbb bizonyítékokat követelnek, mint a laikusok. A drámai forma dinamikus. Nem engedi az időt bölcselkedés­sel vesztegetni. A vitatkozó forma éppen úgy, mint a tudományos expozidió, a parabola, az erkölcsi tanítások egyaránt attól a- 12 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom