Ohlopkov, Nyikolaj: Dráma és játéktér - Korszerű színház 1. (Budapest, 1959)
12-A realista képzeletszerUség semmiben sem hasonlít a dekadens és a modernistaképzeletszerüséghez,hanem a népi színházban gyökerezik. Olyan képzeletszerUség ez, amelynek egyetlen közös vonása sincs sem a naturalizmussal, sem a fotografizmussal, sem a köznapisággal, sem a látszólagos valószerűséggel. Olyan képzeletszerUség ez, amely nemhogy "megzavarná" a realizmust, hanem hozzá tartozik, mint a színházi művészet egyfajta jellegzetessége. A realista képzeletszerUség meghatározást a nézők sugalmazták, akik a Nagy Színházban megnézték az Anya c. operát az én rendezésemben, Vagyim Hingyim díszleteivel. Mélységesen hálás vagyok ezért az ötletért. Ennek a kifejezésnek természetesen semmi köze nem lehet egy esztétizáló "képzelt realizmusához. Semmi köze hozzá. A játéktér elhelyezésétől függetlenül, általában is találkozhatunk bőségesen olyan rendezői és diszlettervezői törekvésekkel, hogy az előadás általános határozott realista jellegének megőrzése mellett az előadás kivitelezésében képzeletszerü elemeket alkalmazzanak. A teremben, a nézők között elhelyezett különféle játékterek esetében még nagyobb erővel kérnek meghallgatást Puskin szavai: "A valászerüséget még ma is a drámai művészet legfőbb feltételének és alapjának tartják. Mi lesz, ha bebizonyítják, hogy épp maga a drámai művészet lényege zárja ki a valószerüséget?" Az ujtipu3u játéktereken különösen átérzi az ember Sztanyiszlav3zkij szavait, hogy köznapi értelemben vett élet a szinpadon nem lehet. Különösen érthetővé válik Csernisevszkij harca az esztétikai illúzió ellen, amely azt állítja, hogy amit a művészet alkotott, az azonos magával a valósággal, a valóság másolata. Itt, a nézők között, az uj játéktereken különös erővel érezni, bogy az élet "értelmezése" nem fényképszerű, hanem aktiv alkotó folyamat, amelynek során elválasztjuk, külön helyezzük a fontosat és tipikust a másodrangútól, a véletlentől. Itt különösen mélyen megértjük,hogy