Ohlopkov, Nyikolaj: Dráma és játéktér - Korszerű színház 1. (Budapest, 1959)

-43-a színháznak nincs szüksége az "életigaz3ág"fényképszerü illúziójára, hogy a színházi realizmus művészi tipizáláson és általánosításon alapuló művészi kirejezéerőt követel. Itt,az uj játéktereken különös megelégedéssel gondol az ember a nagy drámairónak, Osztrovszkijnak szavaira, aki azt mondta a realizmusról, hogy "a naturalizmus nem főtulajdonság - csak tagadó előjelű érdem; a legfőbb érdem a kifejezőerő; ki dicsér meg egy képet csak azért, mert az arcokat naturalista módra rajzolták, ez kevés, kifejezőerejüeknek is kell lenniük..."

Hogy ki kitől tanul, ha kritikusan is, ki kibe szeret bele, ha kritikátlanul i3, az mindenkinek magánügye, de én beleszerettem a kinai színházba. Itt aztán megtaláljuk a nagyszerű, egészséges népi képzeletszerüséget. Sokat kell tanulniok a kinai színháztól azoknak a színházaknak, amelyek áthelyezett játékterekkel akarnak dolgozni! A kinai színészek nappali fénynél játszanak éjszakai jeleneteket;viz,part, csónak nélkül, egyetlen evezővel azt a tökéletesen reális benyomást keltik a nézőben, hogy a szeme láttára kelnek át csónakkal a tavon. Természetesen nem lehet mindezt mechaniku3san átültetni a mi talajunkba.

A cselekmény áthelyezése a nézőtérre különféle lehet, s telve van a legváratlanabb variációkkal és kombinációkkal. A kihelyezett játékterek minden variációja segítségére van a rendezőnek, a színésznek és a díszlettervezőnek abban, hogy kitágítsa a darab kereteit, széttörje zárt világát, s a darabban lezajló eseményeket szinte realista szimbólummá fokozza. Egyidejűleg válik minden realistává és általánossá. Minden különösen éles csengésűvé válik.

így szolgálják az uj játékterek a szocialista realizmus maga3 eszmei és művészi feladatait. Mégegyszer meg kell azonban jegyeznünk, hogy mélységesen eszmei, az objektiv történelmi valóságot maximálisan megközelítő színdarab nélkül, amely feltárja az élet lényeges oldalait,azoknak miuden ellentmondásával együtt, jövőbepillantó színdarab nélkül