Ohlopkov, Nyikolaj: Dráma és játéktér - Korszerű színház 1. (Budapest, 1959)

-71-vesszőig felfogná a tartalmat, s felfogná minden szépségét annak a lehelletnek, azoknak a lépéseknek, legkisebb mozdulatoknak is, amelyeket együttesen a darab művészi világának nevezünk.

Ua is keresem - sokat már találtam is - és szenvedélyesen kerestem, sziwel-lélekkel kerestem a nagy hősi témát .

Lehet, hogy egyáltalán nem 'vagy csak kevéssé sikerült megoldanom ezt a témát a színpadon, - ez más kérdés, de éppen a tág értelemben vett hősi téma vonzott,ragadott magéval, gyújtotta lángra szivemet. Szovjet földünk életének minden egyes napja, a lenini párt vezetésével csodákat alkoté nép minden tette, a nép minden hangulata, törekvése, mindaz, ami már az Októberi Forradalom első éveitől fogva összegyűlt s amit kiegészített minden esztendő, a szocializmus építésének minden hősi ötéves terve - mindez helyet kért a művészetben, mindez túláradt és folyamként igyekezett előtörni a szovjet színház minden alkotásában. Úgy éreztem, s ma még inkább érzem, mint valaha, hogy - Gorkij szavaival élve - a hősi kor hősi szavakat követel. A mi igaz, tiszta korunk és életünk teljes joggal követeli, hogy tükröződjék művészetünkben, s teljes joggal keres művészeket a maga számára. Következetesen arra törekedtem, hogy e művészek közé tartozzam.

A művésznek - legyen drámairó, színész, rendező, díszlettervező, zeneszerző vagy bármely művészeti ágazat képviselője - saját témájának kell lennie.Ez nem önmagunk leszűkítését jelenti, hanem azt, hogy magunkra találjunk, megértsük önmagunkat, felismerjük önmagunkat,s megvilágítsuk utunkat. A téma nem változatlan. Együtt fejlődik a művésszel. De a nagy témának, amely a művész sarkalatos pontjává, s állandó témájává válhat, nemcsak a művészt kell felzaklatnia, hanem barátait és bírálóit is, hogy az utóbbiak segíthessék a művészt a téma elmélyítésében és gazdagításában.

. áb

é