Ohlopkov, Nyikolaj: Dráma és játéktér - Korszerű színház 1. (Budapest, 1959)

-30-S itt újból szeretnék kissé eltérni témámtól.

Az utóbbi időben valahogy túlságosan lebecsüljük a témát . Megértettük és a gyakorlatban is bebizonyítottuk, hogy önmagában a legjobb téma sem biztosíték rá, hogy az illető témával foglalkozó mü valóban művészi lesz,8 megértettük, hogy a témát feltétlenül és telj es értékűen meg kell oldani előbb művészileg is. Emellett azonban sokan nem foglalkoznak eléggé alaposan és mélyen magával a témával,inkább gyorsan áttérnek annak művészi értelmezésére. Nem szabad elsiklani a téma felett. A téma nagy dolog - minden mü kezdete. A kezdetek kezdete.

Minden a művésziesség követelésénél kezdődik - ez igy is van; minden a témák és jellemek mély és finom lélektani megoldásánál kezdődik - ez is teljesen igaz;minden ott kezdődik, hogy állandóan valami újat, lényegeset keressünk a darab igazságához, életszerűségéhez - ez is igen bölcs, tehetséges és igen fontos dolog, de... mindezek mögött gyakran elvész a téma, amely, ha ellenőriznénk,sokszor csak látszatra nagy, valójában pedig nem lépi túl a tanulságokra való előkészítés határát.

Hát nem! Magának a témának kell hatalmasnak lennie, s végtelenül lelkesítenie a drámaírót, a rendezőt, a színészt, magának a témának kell megadnia azt a nagy belső lökést, amely lelkesült alkotásra készteti a művészt. Ráadásul a téma nem egyetlen darabot vagy előadást, hanem egész művészi korszakot jelent. A művész fejlődésével együtt fejlődhet a téma is, de ha a témát elhagyjuk, a művészet bosszút áll önmagéért.

így hát saját alapvető témámat kerestem azelőtt s keresem ma is.

Témák, eszmék. Ott élnek a müvekben,elválaszthatatlanok a cselekményektől és a meséktől, az emberi alakoktól, azoknak kölcsönös viszonyától és cselekedeteitől, de ... ezeket a témákat és eszméket meg lehet határozni, meg lehet nevezni még mielőtt az ember teljesen az utolsó pontig és