Ohlopkov, Nyikolaj: Dráma és játéktér - Korszerű színház 1. (Budapest, 1959)

-22-mimuszának,Marcel Marceaunak távoli ősei, s olyan nagy mínuszok ősei, mint Jean Gáspár Deburot, Paul Legrand, Jean Charles, ifjabb Deburot és még sokan mások, akik az 1830-as forradalom idején működtek Franciaországban. A nézőseregtől övezett francia piacokon lépett fel XV.Lajos idejében Grimaldi artista, a neves olasz mimusz.Jobbról és balról, szemből és háta mögött egyaránt felcsattant a taps.

A múlt századoknak e változatos hagyományait népiesség, demokratikusság hatja át. Ezekre a hagyományokra elsősorban az jellemző, hogy a nép életét tükrözik, a maga korának sodrában élő nép vonzalmát a színház iránt. A "dobozszinpad" megjelenéséig nem volt olyan színházi előadás,amely ne állt volna kapcsolatban a terek, az utcák, a vásárterek életével, A nézőközönség magvát a nép, a városi polgárság, a kézművesek, a parasztság alkotta. Miért ne elevenithetnők fel napjainkban ezeket a hagyományokat vagy legalábbis ezeknek egyes elemeit? Hiszen a "dobozszinpad" formájában továbbélő értékekkel együtt ezek is a színházművészet nagy hagyományaihoz tartoznak. Miért van az, hogy az egyikre emlékezünk, gyakoroljuk és végtelenül sokszor ismételjük, s a másikat - az utcák és a terek hagyományát, a demokratikus népi előadások hagyományát pedig elfelejtettük? Ez nem fölösleges s nem tisztán elméleti kérdés. Ezeket a kérdéseket maga a művészet veti fel. Ezeket a kérdéseket maga az élet veti fel.

Miért rendezte Jurjev Leningrádban Szofoklés Oidipusz királyát a cirkuszban? Ezt a tragédia szelleme, monumentalitása, méretei követelték.

Miért alakultak ki a "tömegjátékok", amelyek a cselekmény szinterét a nézőközönség sűrűjébe helyeztek át? U- gyanazért, amiért én - miután egyszer "belekóstoltam" a darab felépítésének ebbe a módszerébe /1921-ben Irkutszkban rendeztem egy "tömegjátékot"/ - képtelen voltam rá, hogy ne keressek olyan játéktereket, különféle módszereket és forrná-