Ohlopkov, Nyikolaj: Dráma és játéktér - Korszerű színház 1. (Budapest, 1959)

-13-formájában szervezték, gondosan kidolgozták a rendezést, az egész ünnepséget hősi szimbolika hatotta át ésképzeletszerüen antik stílusban formálták meg. A nép David darabvázlataiban nem mint néző, hanem mint a tömegcselekmények aktiv résztvevője, mint "főszereplő" Jelentkezik.

Mindig ragyogóknak, szokatlanoknak, hatalmasoknak képzeltem el ezeket az utcákon és tereken lezajló előadásokat, s mindig érdekes művészi álmodozásra késztettek ezek az ünnepségek minden szenvedélyes müvészetkedvelőt azokban a napókban, amikor az uj kor nemcsak megvédte a múlt szinházi kultúrájának nagy örökségét, hanem uj művészeti formákat is keresett, s amikor különös erővel dobolták a szivek Majakovszkij szavait:

T"Minden utca - a mi ecsetünk s a palettáink: a terek."

Most el kell térnem alaptémámtól, a Játéktértől. A továbbiakban még többször teszek hasonló kitérőt. Ezt a szinházi művészet felépítése teszi szükségessé, amelynek húrjai a legkisebb érintésre is újabb, fontosabb, lényegesebb húrokat szólaltatnak meg. Az ember a játéktérről akar beszélni. Semmi másról. De alig érinti az ember ezt a témát, s már érzi is, hogy a legfontosabb - a művészet korszerűsége,eszmeisége, politikussága stb. - nélkül lehetetlen helyesen értelmezni a játéktér problémáját. A legnagyobb, a legfőbb kérdés nélkül a színház egyetlen más problémáját sem lehet megoldani. A szinházi alapok alapja nélkül - eszmeiség, pártosság, korszerűség nélkül - semmit sem lehet megoldani.

Minden korszak újabb követelményeket állít a színház elé.

Mit mondasz nekünk te, uj korszak, a hatalmas társadalmi viharok korszaka, a győzelmes Októberi Szocialista Forradalom korszaka a sokmilliós Oroszországban, a népeknek a kommunizmusról alkotott legszebb álmait valóra váltó korszak, a hatalmas szocialista tábor születésének korszaka, amelyben oly sok nép rázta le magáról osztályharcok során év-