Hacks, Peter: Múzsák. Négy jelenet - Drámák baráti országokból 14. (Budapest, 1983)

SCHMECKEBIER: Ki hitte volna!

PFITZNER: Nos, én olyan vagyok, mint Giotto. Vele kezdődött az a korszak, amelyben élünk; velem kezdődik az, amelyben élni fogunk. Giotto megadta a táblaképnek a harmadik dimenziót, a teret, én pedig a negyedik dimenziót: az időt. Bár mindkettőt egyaránt a perspektíva szóval jelöljük, de csak az én fellépésem óta egyesül a két jelentés egyetlen képtartalomban. Az én hivatalépületeim folyosóján a fizikai tér tudományos távlata egyesül a társadalmi jövő tudományos távlatával. Széttörtem a polgári középkort, s a harmadik évezred embere elé tártam, milyen lesz az otthona.

SCHMECKEBIER: És most ezért tisztelik.

PFITZNER: Ezért gyűlölnek, üldöznek, leköpnek! Elkeseredett harcot folytatok a ma romantikusai, az ipari festők ellen. Azt mondják, hogy én embertelen vagyok.

SCHMECKEBIER: Egzisztenciális irigység, Pfitzner. Ismerjük ezt.

PFITZNER: Mintha nem követelne minden haladás áldozatokat.

Mikor Giotto a sikból előretört az anyagszerüség felé, nem tudott többé angyalokat festeni. Amikor én felfedeztem, hogy a hivatalok a következő korszak lényegét fejezik ki, nem tudtam többé embereket festeni. De az ilyen veszteségeket végeredményben csak a tévedés és az önáltatás szenvedik meg. És mégis ellenszenvvel és idegenkedéssel találkozom. Mellőznek, agyonhallgatnak. Mindezek a bürokraták ellenfelei az igazi, a tiszta bürokráciának, a hivatal szellemének. Udvaroncok, akik azt bizonygatják nekem, hogy az udvaronc tipusa már a múlté. Nos, hát csak bizonygassák. Én azt festem, amit látok. Tehát hivatalokat festek. Olyan vagyok, mint Giotto, és ugyanúgy félreértenek, mint őt.

64