Hacks, Peter: Múzsák. Négy jelenet - Drámák baráti országokból 14. (Budapest, 1983)

PFITZNEB: Meglehetősen, De ezt annak köszönhetem, hogy

kitaláltam: soha nem festek más öltözékben, mint zárt kétsoros öltönyben, mellénnyel, gallérral és nyakkendővel. A televízióból már mindenki torkig van az örökös müvészlebernyegekkel és lyukas pulóverokkal, és innen ismernek engem az emberek. Mindig újra meg újra megcsodálják, hogy nem fröcskölöm le magam festés közben.

SCHMECKEBIER: Ne haragudjék, de énnekem semmit nem jelent a

televízió.

PFITZNER: Pedig a televízió fontos. Egyfajta hivatal, a

maga módján.

i

SCHMECKEBIER: Ha néha egy éjszaka szolgálaton kivtil vagyok,

akkor csatangolok a városban, belevegyülök a tömegbe és a szórakozásaikba. Nem szokott Clairchenhez járni? Nem? Én mindig zöld selyemszoknyában megyek oda és egy lila bársonyvirággal a pulóveremen, mint egy orchidea. Szépek az özvegyasszony-bálok. Én is olyasmi vagyok, mint egy özvegy, - amióta az történt.

PFITZNER: özvegy!

SCHMECKEBIER: Igen, igy nevezem, házi használatra.

PFITZNER: özvegy - és vajon kinek a hibájából? Ki mondott

csőd öt?

SCHMECKEBIER: Erről ne beszéljünk, Pfitzner.

PFITZNER: Túljutunk-e rajta valaha?

SCHMECKEBIER: A fiatalság talán sok mindenre felmentést ad.

PFITZNER: De a sebek, melyeket a fiatalság kap, egy életen

át nem gyógyulnak be. A heg mindig nyitva marad.

SCHMECKEBIER: Hát igen, ott gubbaszt egy olyan éretlen, vágyakkal telitett emberke az esti fényben és vár. A májusi esték hűvösek. Ezerkilencszázhatvannyolc májusa meleg május volt; mindazonáltal, a végén mégis csak hűvös lett. A nap eltűnik. A sétálók eltűnnek. A rügyező fák eltűnnek. A galambok a

SCHMECKEBIER: De hiszen mégiscsak hires ember?

65