Radzinszkij, Edvard: Néró és Seneca korának színháza - Drámák baráti országokból 11. (Budapest, 1983)
(NÉRÓ) Készen áll a karperec. Tedd hát kezére, s megfeszítve izmaid, fogj vaspörölyt, szegezd a szikiéhoz vele. És most, Héphaisztosz, a könyörtelen vaséket egyetlen lendülettel (kiabálva) verd keresztül mellkasán! A Szenátor-ló behunyja a szemét, s elkeseredetten átszűrj a dárdájával a kereszten függő öregembert. ÖREGEMBER (a fájdalomtól fuldokolva) Bocsásd meg nekik... (meghal) NÉRÓ (a kereszt felé fordulva tovább szaval) Most gőgösködj, s az istenek tulajdonát az egynapélő embereknek osztogasd! SZENÁT0R-1Ó (elborzadva) Meg... meghalt... Én... én öltem meg!... NÉRÓ (gúnyosan mosolyogva a kereszthez lép) Hát igen, Diogenész testvérem meghalt!,.. Hát mégis megürült ez a szemétláda? (fel akarja boritani a hordót, nagy lendülettel belerúg, s felüvölt a fájdalomtól. A hordó nem mozdul) HANG A HORDÓBÓL: Távozz innen, császár... NÉRÓ (visszahőköl) Seneca!... HANG A HORDÓBÓL: Tévedtél, császár, az én nevem Diogenész. 76
