Radzinszkij, Edvard: Néró és Seneca korának színháza - Drámák baráti országokból 11. (Budapest, 1983)

(HANG A HORDÓBÓL) Eltakarod előlem a nap sugarait...

Néró lassan eltávolodik a hordótól.

Aztán meggyujt egy fáklyát.

Néró fáklyával a kezében közeledik a hordóhoz.

A fáklya fénye egy pillanatra megvilágítja Néró arcát.

A kegyetlen fényben egy fáradt, petyhüdt arc látható, amelyet vastag festékréteg takar. De Néró ekkor távolabb tartja a fáklyát, s a hajnali derengésben ismét a régi ’’Apollót" látjuk. "Apolló" a hordóhoz megy és meggyujtja.

Aztán mind a hárman - "Apolló", "Venus" és "Ámor" - szótlanul körülülik az égő hordót.

Kiáltás hallatszik a hordóból. Majd elhal. Lassan elhalkul a mélyből feltörő jajgatás és hörgés is.

Szünet. Csend.

A csendben felhangzik "Ámor" csengő nevetése. Nevetését, mint valami éneket, átveszi "Apolló", majd "Venus", ügy ülnek az elhamvadó hordó körül, mint három ifjú isten. És halkan kuncognak, mintha olyan titokról sugdolódnának, amelyet csak ők ismernek.

= Függöny =

77