Radzinszkij, Edvard: Néró és Seneca korának színháza - Drámák baráti országokból 11. (Budapest, 1983)
(NÉRÓ)remegést... A magasba emelkedést... Hegyek levegőjét szivtam magamba. Ott nincsenek halandók. Csak istenek!... Aki egyszer belekóstolt, milyen érzés istennek lenni, annak számára nincs megállás. Vért! Vért! Még többet!... És azóta az egész római nép nem több a számomra, mint az az asszony, akit tőrrel a kezemben megerőszakoltam!... Egyszer fel fogom gyújtani ezt az egész várost... a hatalmas Rómát... és arcotokba vágom az átkomat! SENECA(elborzadva) Elég... NÉRÓMár megint tragédiába csúsztunk. Pedig megegyeztünk, hogy komédiát játszunk. Komédiázzunk hát! (tapsol) Az eddig mozdul atlanul fekvő Venus és Ámor sikongva, hahotázva talpra ugrik. Seneca arcán ijedtség. Ámor és Venus, mint két ördögfióka, ugrándozva és nevetve körültáncólja Senecát. NÉRÓ(kiabál) Komédia! A komédiában minden a visszájára fordul: róluk, halottakról kiderül, hogy élnek, te pedig, aki élsz, halott vagy! (üvölt) Játsszunk komédiát ! SENECA Én nem akarok élni!... Hivasd Tigellinust, császár! Jöjjön Tigellinus! NÉRÓ Igazad van. Itt az ideje: jöjjön Tigellinus! ÁMOR Hallom Tigellinus lépteit! (kiszalad, de nyomban visszajön) Tigellinus! Jön TigellinusI Utat Tigellinusnak! Mindenki mozdulatlanul áll. Nagyon hosszú szünet. 67
