Radzinszkij, Edvard: Néró és Seneca korának színháza - Drámák baráti országokból 11. (Budapest, 1983)
(NÉRÓ) ezt elhallgattad előttem, erkölcsös, gyáva öreg. De rájöttem magamtól!••« És járni kezdtem a lebujokat, hogy újból és újból áterezzem,,, Aztán felnőttem és császár lettem. Egyszer a mamával elhatároztátok: eljött az idő! És bektildtétek hozzám a rabszolganődet, a szép Actét, Mindegyiktelc igy akart hatalmat szerezni fölöttem,,. De az a buta liba belém szeretett,,, s tiszta reggeleken, az illatos pamlagon végre megismertem azt a boldogságot, amelyről valaha álmodoztam. Tudod, akkor tetszett is.,, A bűnök,,, a múlt,., mindez elszállt... ledobtam magamról, mint a szennyes gúnyát... Feküdtem Acte mellett, a lehelletétől mámorosán... mig egy reggel, amint felnyitottam a szemem rádöbbentem... hogy egy közönséges nő fekszik mellettem... egy ostoba liba... aki epekedik a vágytól, amelyet én már meguntam. A kieszelni nap leáldozott... De most már nem mehettem vissza a lebujokba. Az már izetlen lett volna... Tudtam, éreztem: tovább is lehet menni... És eszembe jutott a tőr gyönyöre... és az asszony, aki reszketett és sirt, amikor öleltem... És eljött az alkalom I Megértem!.,. S amikor Britannicus holtan esett össze... ismét elfogott a remegés... a kéjes reszketés! Figyeltelek benneteket: büszke anyámat, hazug tanítómesteremet, meg az egész tömeget... Hirtelen mind összefogtatok... És levált rólatok valami fehérség, átölelte a térdemet... és a lábam előtt csúszott... A félelmetek kúszott előttem, és én megmámorosodtam tőle. Az akaratom végtelenné tágult... a ti akaratotok pedig a földön csúszott! Aki egyszer megérezte akaratának ezt a határtalanságát... az már csak fölfelé tud haladni! Föl, föl, egyre magasabbra!... Attól fogva állandóan szükségét éreztem, hogy arcotokra csaljam ezt a fehérséget... hogy érezhessem azt a 66
