Radzinszkij, Edvard: Néró és Seneca korának színháza - Drámák baráti országokból 11. (Budapest, 1983)

(SENECA) holnap úgy behúzzák a nyakukat, hogy kisebbek lesznek azoknál, akik a földben fekszenek. Hol futnak & pénz után és a fogukhoz verik, hol pedig szórják, mint a pelyvát. És a lelkűk mindennap más lesz. Nagy dolog mindig ugyanazt a szerepet játszani az életben: élj úgy, hogy legalább rád ismerjenek.

NÉRÓ És eközben a mama széttárta ruháját és azt kiáltotta a gyilkosnak: "A méhembe döfj! Oda szúrj, ahol őt hordtam!

VENUS Nem, ne! Én félek!

NÉRÓ (a lábához kúszik) Mama! Mama! Szegény méhed! Megöltem a mamát! (a földre rántja Venust, elhalmozza csókokkal) Mama! Meghaltál, mama!... Nézd, Seneca, milyen szép a melle! Mama Venus volt! Ó habzó hullámok! Hogy szeretett volna uralkodni! (szenvedéllyel) Féltékeny volt a nőimre, Seneca. Annyira sóvárgott a hatalom után, hogy mellém feküdt a gyaloghimtómba! (nevet) Az anyám elcsábított!

SENECA Hallgass, császár!

NÉRÓ (nevetve) Megint nem birod idegekkel? (Senecához

simul: súgva) Mama ott feküdt holtan... én fölötte álltam... az anyám fölött... és kacagva és sirva a bájairól csevegtem... Az istenek pedig hallgattak. Miért hallgatnak mindig? Lehet, hogy ők is... akárcsak te... a hallgatásukkal helyeseltek? (Seneca hallgat. A hordóban ülő öregemberhez) Hé biró. Utolsó Diogenész testvérem, miért nem sújtott le a villám a bűnösre?

ÖREGEMBER Te magad adtad meg a választ... (elhallgat)

49