Radzinszkij, Edvard: Néró és Seneca korának színháza - Drámák baráti országokból 11. (Budapest, 1983)

NERO De jo... Mintha a gyermekkorom tért volna viszaza... Mintha ismét kettesben üldögélnénk a kandalló mellett.., (átöleli Senecát) Folytasd!

SENECA "A természet megmotoz bennünket a bejáratnál is, a kijáratnál is. Meztelenül jöttünk, meztelenül távozunk. Nem vihetünk magunkkal többet, mint amennyit hoztunk".

NÉRÓ Milyen szomorú... Milyen félelmetes a halál!

SENECA Kitől hallottad, császár, hogy a halál félelmetes.

Valaki talán visszajött onnan? Miért félsz attól, amit nem ismersz? Nem okosabb-e megszívlelni az égi intelmeket? Figyeld meg, életünkben egyre csak betegeskedünk: hol ez a nyavalya kinoz, hol amaz. Hol a gyomrunk fáj, hol a lábunk. Életünk csupa veszély, fenyeget bennünket a betegség lehelete, a vadállatok és az emberek acsarkodása. Mintha mindenhonnan ki akarnának űzni bennünket. Ilyesmi csak azzal esik meg, aki idegenben van. Miért félsz hazatérni onnan, ahol csak vendég vagy?

Belép Ámor,

NÉRÓ No végre! (Ámorhoz) A római költészet napját hozod közénk! Hallom! Ez az ő könnyű lépte! Seneca, fogadjuk tárt karokkal Lucanust, a költőt! (Ámorhoz) Miért hallgatsz?

A Szenátor-ló nyerit.

Hogyan, ő is? (Néió harsogva nevet. Megpróbálja fékezni magát, de hasztalan) Bocsáss meg, Seneca... Mindent értek... És ezt már nem lehet meg(SENECA) az mind a másé.

19