Petrusevszkaja, Ljudmila: A huszadik század dalai. Egyfelvonásosok - Drámák baráti országokból 9. (Budapest, 1987)

SZLÁVA — Nálunk a laborban ugyanilyen van.

JURA — A mi Szlávánk mindent tud. Az egyik intézetben dolgozik. De micsoda rendetlenség van annál a spinénél! Kétszáz éves kacatok, az ősök emlékei. Minden limlomot elhoztak Szmolenszből. A nagymama szmolenszki. Lenvászon ruhákban járt, és nem kölnizte magát, mert a nő ne használjon mást, csak friss vizet. A háta még egyenes; így ül a tolószékben.

SZLÁVA — Elvenném én azt a vénasszonyt!

GÁLJA — Én még nem jártam Szmolenszkben.

JURA - Én se.

GÁLJA - És hol járt?

SZLÁVA — Az nem tartozik magára.

JURA — Vagyis, nem a maga fantáziájának való.

GÁLJA — Én Szocsiban voltam.

JURA - És nem csípett fel senkit?

GÁLJA - Hát valahogy úgy.

JURA — Senkit sem fogott meg a szépsége?

, *

GALJA — így is lehet mondani.

JURA — Hát igen, van ez így. Bizonyos emberek senkinek se kellenek, senkit se érdekel a sorsuk, egyedül vannak, mint a kisujjam. Bezzeg Szlávik meg én, mi fontosak vagyunk, irántunk mindenki érdeklődik. Magát meg csak elkapják egy-két menetre a kapualjban, aztán kész... Bezzeg ott az angoltanárnő, harmincnyolc éves, főiskolai tanár. A csillárja bronz és kristály.

GÁLJA — Ezt már hallottam.

JURA — Nem, ez egy másik. Többen vannak.

SZLÁVA — Na, lépjünk már le. További kellemes estét.

GÁLJA — Maguknak meg jó utat.

JURA — Jó, hogy megismerkedtünk. Vagyis hát... de mindegy. Előfordul az ilyesmi. Őszintén szólva, maga se a mi esetünk, csak magunk közt megtanácskoztuk... Nem ingyér jöttünk, hátha megkínál valamivel, iszunk az ismeretségre.

GÁLJA — Az asztal tényleg meg van terítve.

JURA — Ha nem megyünk oda magához a megállóban, egyedül ülne ahhoz az asztalhoz. Saját kellemes társaságában. Egészségére, Galina! A magáéra is, Ivanovna! Ittunk volna egy pohárkával. Azzal, hogy idejöttünk, még sincs egyedül - az ember végül is nem állat! Volt azért, ami tetszett rajtad, a szemed meg ez a kabát...

20