Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)

szobor hirtelen kimozdul merev pózából, lelép a talapzatról, elbújik. A Parancsnok szobra a Don fölé hajol, lezuhan. Robbanások sorozata. Magas lángnyelvek.

Elmúlik az éjszaka, hajnaltájt megjelenik Nico. Még ég valami, füstgomolyagok, a Parancsnok sírhelye körül fiatal emberek jönnek elő, kábeleket csavarnak fel.)

NICO — Leporellóóóó! Kit szólítottam én a nevén? Bújj elő. Úgyis megtalállak. Ne nevettesd ki magad, ember. Ez az igazság.

LEPPO - Uram.

NICO - Ne urazz engem, elvégre kollégák lennénk. Mi nem tetszik, mondd, gyere közelebb, verjelek agyon ebben a hülye bujócskában? Gyere elő, na, mert még gyanúsabbá teszed magad.

LEPPO — Megint én, ugyanígy keveredtem bele a Parancsnok ügyébe.

NICO — Biztos van már a képeden valami áruló. Panaszkodj a szüléidre, hogy nem látod őket viszont, mert egy árulót szolgáltál.

LEPPO - Hisz elárultam őt és ezt te is tudod.

NICO - Fogalmam sincs róla. De valid be, nem is röpítetted véletlenül levegőbe a feljebbvalódat, hogy tökéletesen nyoma veszett? Szakember vagy. Nem te? Akkor ki? Kit javasolsz gyanúsítottnak magad helyett? Tessék, rajta. Netán engem?

LEPPO - Azt hiszem, inkább csoda történt.

NICO - Nézz körül.

LEPPO — Ez semmi, ezek csak magasabb célokat szolgáló emberi műszerek.

NICO — De ki mondja ezt, ki? én értem, hogy félsz, ez rendben is van, de ne hozz szégyenbe, kérlek, hidd el, sajnálnálak likvidálni, mint szemtanút, de most már ne nevettess tovább, mert itt jönnek az ismerőseink.

LEPPO — No, akkor eredj elébük a temetőkapuhoz.

NICO — Helyes. Te meg ne mozdulj, még beszélgetünk.

(A temető kapujában Nico, fekete ingben, továbbá Anna, Ottavio, Elvira, Zerlina, Masetto)

ANNA - Az apámat másodszor is megölték. Útban volt életében, útban mint kőszobor. Soha nem akart szerepelni a maguk fekete bohóckodásaiban.

NICO — Bocsásson meg. Az édesapja gyilkosa is elpusztult.

54