Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)

ANNA — Ezt már nem értem.

NICO — Titokzatos ügy. Különféle verziók vannak. 1. Csoda avagy istenítélet a gyilkosság miatt Ó, kérem figyelembe venni, hogy még most is dübörög valami. 2. A gyilkos öngyilkossága lelkiismeretfurdalás okán. 3. A szárnysegéd mesterkedése, le van tartóztatva, indíték: rablás vagy egészen más. 4. Teljesült az édesapja óhaja.

ANNA — Ez utóbbi a legmegfelelőbb számomra.

NICO — Kérem szépen.

OTTAVIO — Közölni kell az újságban.

NICO — Inkább a menyasszonyával szíveskedjen törődni.

ANNA — Meg kell, hogy mondjam, sohasem kedveltem magát.

NICO — Ismerhetnek. Panziót vezetek, jót akarok az embereknek, magamnak is. Ne gyötörjük hát magunkat, úgyis ki tudja, nem lesz-e valami nagy háború, de addig is végre teljes nyugalom lesz, remélem.

ELVIRA - Segíthetek valamiben?

NICO - Kegyed már rengeteget segített azzal, hogy ide jött.

ELVIRA — Mégis szüntelenül rá gondolok.

NICO— Sajnos, nem maradt semmi emlék az ön számára. Egyszerűen elnyelte a föld, sajnálom.

MASETTO - Nem is baj, eggyel kevesebb.

ZERLINA — Nem szabad így beszélni.

MASETTO — Még sajnálod?!

NICO — Bravo, Zerlinácska, mentsd a fiút.

ZERLINA - Te csak őrizd az ál-panziódat.

NICO - Imádom, mikor ilyen jópofákat mondasz néha.

MASETTO - Menjünk innét.

NICO — Brávó, brávó, Masetto, újfent bölcs szavak.

(Mind el a város felé, Nico visszamegy Leppóhoz a temetőbe.)

LEPPO — Mindenki hazament és van egy kis időd.

NICO - Mit kezdjek veled?

LEPPO — Te miért nem hiszel a csodában?

NICO — Jó pofa vagy.

LEPPO — Jobb kell, hogy legyen a világ.

NICO - Jól van, szabadon engedlek, csak ne beszélj hülyeségeket.

LEPPO - De én láttam a szemében a rémületet.

55