Lubienski, Tomasz: A parancsnok halála - Drámák baráti országokból 5. (Budapest, 1986)
LEPPO — Mert néha már sajnállak. (Don hirtelen Nicóval találkozik) DON — Ó, maga hogy kerül ide? NICO - Véletlenül. DON - No és? NICO - Mités? DON — Furcsa dolgokat művel. NICO — Megesik. DON - Ahhoz képest, hogy panziótulajdonos. NICO - Ön viszont? DON — Az egészen más. (Zerlina még mindig zavarban, mikor belép Elvira) ZERLINA — Akarom is, nem is, de miért hagyott itt, miért nem jön vissza, jut eszembe, merre van Masetto? ELVIRA - Zerlina. Figyelj rám. ZERLINA — Mit akar tőlem már megint? ELVIRA— Semmit. Figyelj rám. Valaki cudarul jajgat, a korhely gyilkos alaposan helyben hagyta, és még mindig nem tudod, kicsoda ő? ZERLINA — Nem hiszem! ELVIRA - Miattad sajog a háta, megállj! ZERLINA - Várjunk csak, nagy ég, ez Masetto hangja! ELVIRA — No, meghallottad végre. ZERLINA — Siessünk oda. (Masetto csendesen nyöszörög, odalép Zerlina) MASETTO - Első voltam a vidéken, kemény kötésű, hevesvérű, táncoslábú, daloskedvű, első ágyban, bokor alján, fogdosásban, cicázásban, holdvilágnál, tűző napban, félreeső kies parton, zsolozsmázó hivők között, bunyóztam is derekasan, amíg hagytak, míg lehetett. Most itt állok megbotozva, odalett a becsületem, röhög rajtam minden suttyó, Zerlinácskám merre járhatsz, meg a derék hű legények, elsüllyedek, ilyen szégyen, világcsúfra minek éljek. ZERLINA — Jaj, itt vagyok, veled vagyok. Tiéd vagyok. MASETTO — Ne csúfolódj. ZERLINA — Hol fáj, mutasd. Fogd meg, hogyan ver a szívem. MASETTO - Érzem. 42
