Salló Szilárd (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 11-12. (Csíkszereda, 2016)
Történelem - Bicsok Zoltán–Kósa Béla: „…hogy itten Csíkban is egy patika állíttassék fel, szükségesnek látszik…” Adalékok az első csíkszéki patikák történetéhez (1808–1855)
Bicsok Zoltán - Kosa Béla tó, hogy Szépvíz népesebb volt, lakói pedig jóval módosabbak, és így a fizetőképes kereslet is mesz- sze nagyobb lehetett, mint Csíkszeredában. Annyi bizonyos, hogy 1838 őszén családjával együtt már Szépvízen lakott és patikája is ott működött.142 A Tamássik István szépvízi patikájára vonatkozó legkorábbi adatok 1838 őszéről valók és Csíki József székorvos jelentéseiből származnak. Sajnálatos módon, október végi, rendes félévi jelentésének143 144 melléklete, amely „a Szépvízen fel állított új patikának” vizitációja során tapasztaltakat tartalmazta vélhetően egy példányban készült, így nem került be a széki levéltárba. Úgyszintén Csíki doktortól származik viszont egy decemberben kelt jelentés, melyben Fejér Miklós, szépvízi örmény megvert szolgálójának kezelési költsége kapcsán említi a „Szépvízre csak most meg telepedett örmény patikáriust"}AA Amint a Főkormányszék fennebb idézett, 1837. október 2-i leirata is tanúsítja, Bay János Csíkszeredából való távozását és itteni patikájának (valószínűleg még 1836 elején megtörtént) felszámolását követően, Tamássik István patikaalapítási engedélyének kibocsátásáig Csíkszéknek nem volt gyógyszerésze. Vélhetően ezzel a szükséghelyzettel, és nem a patikus örmény nexusaival magyarázható, hogy a székvezetés igyekezett kedvezményeket kijárni a Guberniumnál Tamássik részére. 1839 novemberében kelt és a Főkormányszékhez terjesztett folyamodványában Sándor Mihály „a közigazság kívánatából kiindulva, gyógyszer árus [kihúzva: árusunk] Tamássik Istvánnak kevés jövedelméhez képest minden napi szükségek közötti szenvedését lelki esméretesen tapasztalván”, felmenteni javasolta a patikaállítás 101 forintos illetéke alól, vagy legalább elhalasztani kérte annak megfizetését „az aj állott és reméllendö gyógyszertári egyesítés üdéjére. ”145 Okulva ugyanis patikuselődei sorsából, Tamássik arra irányuló javaslatot terjesztett a székvezetés elé, hogy a gazdaságosabb működés érdekében szükségszerű lenne a kato142 Rnlhmh, F 27 Csíkszék levéltára — Iratok, CCXXVII/42. 143 Rnlhmh, F 27 Csíkszék levéltára - Iratok, CCXXVII/42. 144 Rnlhmh, F 27 Csíkszék levéltára - Iratok, CCXXVII/63. 145 Rnlhmh, F 27 Csíkszék levéltára - Iratok, CCXXIX/88. nai és polgári gyógyszerforgalmazás összevonása, mely ötlet, mint látszik, a főtiszt tetszését is elnyerte. A gondolat szükségszerűségét a korábbi csíki gyógyszerészek működése is igazolta, hiszen mindenik a fizetőképes kereslet alacsony voltára panaszkodott, melyet tovább rontott az örmény kereskedők féllegális konkurenciája. Tamássik beadványát a főkirálybíró a Gubernium elé terjesztette, amely azonban a javaslatot azzal utasította el, hogy előbb a katonai hatóságok véleményét kell kikérni az ügyben.146 A patikák egyesítésére vonatkozó indítványt a széki közgyűlés is napirendre tűzte 1840. november 5-i ülésen, elhatározva, hogy a tisztség értesíteni fogja a gyalogezred parancsnokságát, kérve ugyanakkor a javaslathoz a Főhadparancsnokság véleményét is.147 Az ez- redparancsnokság megszólítására az 1841. január 16-án kelt széki átirattal került sor, hogy „lenne eszközlője a provinciális gyógyszertárnak a katonaival való egyeztetésére. ” Március derekán írt válaszában Gedeon ezredes úgy nyilatkozott, hogy a patikák egyesítése „[...] nem csak óhajtható, de némüképpen hasznos is lenne, egyébképp meg nem tagadható lévén az, hogy ezen magányos, de népes és kiterjedő széljbéli tartományba, Csik Szeredába is szükség lévén egy civile gyógyszertárra, de ennek fennállhatása csak a katonaival való egybe szerkesztése lévén [révén] sükerülhető [...].’148 Mint írja, a Főhadparancsnokság amiatt utasította el az egyesítésre vonatkozó javaslatot, mivel a Főkormányszéktől nem érkezett ilyen irányú megkeresés. Álláspontja szerint a General Commando hozzájárulását a széknek is kérelmeznie kell a Gubernium által. A székvezetés ezért 1841 áprilisában ünnepélyes feliratban folyamodott a patikaegyesítés jóváhagyásáért a Főkormányszékhez. Mint az indoklásban írják: „Az eddig elé évnegyedenként véghezvitt orvosi vizsgálatokból, de ezenkívül a naponkénti szemmel látott tapasztalásokból is d világlik ki, hogy a kérelmes gyógyszerárus szereinek igen csekély mértékbeni kellendősége miatt 146 Rnlhmh, F 27 Csíkszék levéltára - Iratok, CCXXXV/33. 147 Rnlhmh, F 27 Csíkszék levéltára — Iratok, CCXXXIII/82. 148 Rnlhmh, F 27 Csíkszék levéltára — Iratok, CCXXXVII/14. 78